Álszentfazék

Semmi máshoz nem hasonlítható élmény, amikor egy hirtelen felismerés, a megvilágosodás ihletett pillanata, a helyére teszi a világ dolgait, mintegy renddé változtatja a káoszt. Ilyen pillanat volt az életemben, amikor megfejtettem a sajátos angol humor titkát: ők sem értik, amit beszélnek. Nemhogy egymást, magukat sem! Nem a humoruk abszurd, a helyzetük! Nem viccelnek, komolyan gondolják, de senki sem tudja mit.

A fenti tétel alátámasztására álljon itt az angol nyelv fejlődésének rövid története.

Kezdetben volt az "sz" hang, amivel az ötletes szigetlakók nagyjából-egészéből ki tudták fejezni mindazt, amit gondolatgazdag belső életükből a közösség többi tagjával meg kívántak osztani. Nem volt sok.Zárkózott népség.
Veszélyes ragadozók nem éltek Britanniában, ellenség se nagyon vette a fáradtságot, hogy áthajózzon a tengeren - minek is tett volna ilyet, hiszen szinte mindenütt máshol kellemesebb - vészjelekre tehát nem volt szükségük. Az időjárásról nem volt mit beszélni. Szar. Látja mindenki. Mi maradt? Sz - mondta a derék brit, ha magányra vágyott (többes szám = nagy itt a nyüzsi) - sz - szólott, ha anyagi természetű közlendője volt (birtokviszony) - sz - nyögte ki, ha valamire fel akarta hívni a figyelmet (van).
Nevek? Minek? Úgy sem lehet senkit felismerni ebben a kurva nagy ködben!
Állítólag volt egy legendás királyuk: Arthur. Ugyan már! Hallgassuk csak, mit is mond egy angol, ha a kérdés szóba kerül! Nagyjából ezt: Aszr. Bizony, ott az "sz" középen. Az elejét és a végét bízvást tekinthetjük az utókor mesterkedésének, múltszépítő cizellának.

Az írásbeliség hajnalán azonban véget ért ez a paradicsomi állapot. Miután, a kontinentális gyakorlatot átvéve, kommunikációs eszköztáruk egyetlen elemének jelzésére bevezették az 's' betűt, hozzáláttak, hogy lejegyezzék fent részletezett fecsegésüket. Nos, az első irat némileg talányosra sikeredet(S s s. S. S s s s. S). Túllépve az első felolvasóest megrázkódtatásán, egyetlen határozott lépéssel úrrá lettek a tarthatatlan helyzeten. Bevezették az aposztrófot ('). Amit viszont nem ejtenek. A kezdeti zord idők kézjegyét a mai napig viseli nyelvük. Aki nem hiszi, szűrje ki egy írott angol szövegből az 's-t, majd próbálja lefordítani.

Az élet azonban nem állt meg és a történelem viharai többször próbára tették a derék britek alkalmazkodóképességét. A beözönlő normann hódítóktól lesték el a latin ábécé további betűinek használatát. Megőrzendő azonban legendás különállásukat, a sztochasztikus permutáció gyakorlatát követve láttak hozzá a szóalkotáshoz. A nép egyszerű gyermekei szóban, az iskolázottak írásban tették ezt. Viszont, mivel társadalmuk hagyományosan rendkívül erősen szegregált, ez a két réteg alig érintkezett. Az eredmény közismert.
Csodával határos módon, néhány egyszótagú ige esetében kialakult a hangjelölő írás (pl. get). Nem is nagyon használnak mást.

Az angol kultúra jeles ismerői szerint, Shakespeare életművében nagyjából benne van minden, amit az emberről tudni érdemes. Pontosítsunk! Ki lehet olvasni belőle. Erre azonban egy angol közüzemi számla háromsoros kísérőlevele is alkalmas. Vagy azt írják, hogy kétszer nem fizettem vízdíjat (two times), vagy azt, hogy mérik az elfolyó időt.

Akinek mindez nem lenne elég, gyönyörködhet az angol kiejtés sokszínűségében (erős eufemizmus), amely kiejtés lényegében utcánként változik (vö: Shaw:Pygmalion, zenekedvelőknek: My Fair Lady). Vagyis, ha egy angol nincs egyedül, akkor különbözik a kiejtése. Másképp mondja. Esetleg, ugyanúgy, de mást.

Azonban, leleményes egy népség az ánglius. Szorult helyzetükben zseniális találmánnyal rukkoltak elő, megalkották az angoltanárok végső menedékét: a szövegkörnyezetet. Most tehát itt tartunk:
Tézis: Soha nem állíthatod, hogy nem érted, amit egy angol mond, legfeljebb azt: még nem hallottál eleget.
Antitézis: Soha nem állíthatod, hogy érted, amit egy angol mond, csak azt: még nem hallottál eleget.

Ajánlás: Angoltanáraimnak, akik csodálatra méltó türelemmel viselték, hogy kurzusaikon a szó szoros értelmében hallgató voltam.

- Azelőtt a császár őfelségének képe lógott azon a falon - szólalt meg egy idő múlva -, éppen ott, ahol most a tükör lóg.
- Az, jól tetszik emlékezni - felelte Palivec úr -, ott lógott, és leszarták a legyek, hát felraktam a padlásra.
(...)
- Emiatt ne fájjon a feje - vigasztalta, Švejk -, engem csak hazaárulásért visznek.
- És engem ugyan miért - sopánkodott Palivec úr. - Amikor olyan óvatos voltam.
Bretschneider diadalmas mosollyal válaszolta:
- Azért, mert azt mondta, hogy a legyek leszarták a császár őfelségét. Majd odabent kiverik a fejéből az ilyen dolgokat.

Környékünk valamelyik pártaktivistája - így adván bizonyságát határtalan lelkesedésének - felfestette a járdára kedvenc politikai csoportosulásának nevét. Óvatosság - ami az elkövetkezendők fényében több mint indokolt - a bölcsesség anyja, tehát ne menjünk bele, melyik a szeretett csapat; legyen elég annyi: számos helyen tapodhatunk a FIDESZ feliraton. Ismeretlen rajongónk alapos munkát végzett, láthatóan sablonnal dolgozott, semmi reszketeg maszatolás. Alaposságának azzal is tanújelét adta, hogy következetesen az utcasarkokat jelölte meg. És itt jön a bibi!

Az utcasarkokat ugyanis a környék kutyái is előszeretettel jelölik meg. Főleg, ha ott valamely oszlop is található, ami utcasarkon nem megy kuriózumszámba, kifejezve, hogy ez az ő területük. Az övék és a Fideszé. Mostantól. Szóval, a kutyák lepisálják a Fideszt!

Ugye emlékszünk A tanú nyitó képsorára, amikor Pelikán József gátőr kutyája levizeli a szeretett vezért dicsőítő feliratot? Ez a jelenet ott is mintegy belengeti a tragédia szelét.

Esetünkben vajon mi lesz a lelkes, ámde hülye ifjú sorsa? A keleti frontra nem küldhetik, mert momentán egyetlen nagyhatalommal sem állunk hadban (mindössze, óva intjük őket). Recsk is bezárt. Gond, nagy gond! A szégyen és a kiközösítés a minimum, de ha felhorgad a népnemzeti indulat, az sem kizárt, hogy kikiáltják a globális finánctőke szálláscsinálójának, álcázott ballib szavazónak. Ennek a lénynek a valós mivolta ugyan erősen vitatott - az egykor hiteltérdemlőnek tartott beszámolók ma már a ködös múlt mesekincsének részévé váltak, politikai elemzők évek óta hiába próbálnak empirikus bizonyítékokkal szolgálni róla és mára közmegegyezés tárgyát képzi, hogy a legtöbb, ami elmondható: Lehet Más –, többek szerint univerzumunkban csak a politikai dimenziókban fordul elő. Egyenesági leszármazottja a jugoszláv békaembernek. Igen ám, de mikor akadályozott meg egy törekvő ügyészt olyan csip-csup apróság, mint a nemlét, hogy kenyérre és vízre, kurtavasra és korbácsolásra tegyen indítványt?

Szóval, lelkes piktorunk jól teszi, ha sablont, festékszórót az éj leple alatt megsemmisít, mielőtt „elkúrtad” kiáltások közepette a pincebörtönbe vetik, majd fejvesztett menekülésbe fog a szélrózsa minden irányába. Még új életet kezdhet, hiszen vélhetőleg fiatal ember. Ha idősebb lenne, akkor tanulta volna a kommunista bértollnok sorait: A jószándék kevés! Több kell: - az értelem!

Van egy Monty Python jelenet, ahol a néző egy rádiót hall szólni a háttérből és a bemondó érces hangon éppen közli:
- Rövidesen beolvasunk egy felhívást arról, hogy éjszaka is tartsák bekapcsolva a rádiót.
Majd pillanatnyi szünet után ugyanez a hang:
- Éjszaka is tartsák bekapcsolva a rádiót!
(Az idézet, sőt az egész leírás, hozzávetőleges, tartalmi.)

A minap a királyi tv esti hírműsora - mint látni fogjuk, a kisbetű teljesen indokolt, sőt szinte túlzás – beszámolt arról, hogy amerikai befektetők újabb filmstúdiót építenek hazánkban.A felvezetésben közölték velünk a jó hírt, továbbá annyit még a részletekből, hogy a befektetőket nem elhanyagolható mértékben az olcsó költségek (sic! sőt, sicc!) vonzották e tájra. Majd következett a helyszíni tudósítás, ami nem volt sem helyszíni , sem tudósítás. Néhány felvonulási épület és egy makett képe alámondással, amely alámondás pontosan annyi információt tartalmazott, mint a felkonferálás.A közös kútfő oly mértékben meghatározó volt, hogy az olcsó költségek szó szerinti felemlegetése sem hiányzott a külszíni produkcióból. Sőt : írásban is megjelent az mtv honlapján!

Hahó! A költség alacsony (esetleg). A film lehet olcsó, meg az előállítás. Esetleg: a kurva. A kurva életbe!!

Tele van a bakkancsom (sic!)!! Az olcsó árakkal és költségekkel, a gyors sebességgel ... ! Azzal , hogy hivatásos médiamunkások nem csak, hogy a dolguk végzésére alkalmatlanok, de a válogatás igénytelensége odáig jutott, hogy a szakmájuk sinequanonjával, az alapvető magyar nyelvtudással sem rendelkeznek. Leírnak és felolvasnak ilyen minőségű szövegeket! Ha akarnának sem tudnának elfogadható minimumot sem produkálni. Az egyetlen dolog, amire alkalmasak, hogy gyors sebességgel keresnek egy olcsó árú magyar nyelvtanfolyamot, minek abszolválása után egy nagyvállalat ügyfélszolgálatának telefonos ügyintézőjeként megvalósíthatják önmagukat.

Mert idegen nyelvet nem bírni, az hátrány. (Veres Jancsika sem lett EU-biztos, pedig ő már középfokú és nagyon igyekszik) De az anyanyelvet sem tudni tisztességesen, az kurva nagy ciki! Onnan már csak egy lépés, hogy a delikvens ugasson. Akkor pedig gond lesz az evolúciós versenyfutással, mert állatnak a kutya sokkal aranyosabb! Kevesen érzünk majd késztetést, hogy médiamunkásokat fogadjunk örökbe a menhelyről.

A tévedések elkerülése végett: ez nem a nyelvőrség blogja. És ez a bejegyzés nem a nyelvi - és főleg nem a helyesírási - gumicsont rágcsálásának nemes céljával íródott. De az a lehangoló igénytelenség, ami mindenfelől - de főleg a közszférából - árad, az elviselhetetlen.A fenti példa csak egy csepp a szomorú tünetek tengeréből. Ez már nem a langyos sör szintje. Tőgymeleg, aranyló húgy habzik a korsónkban. Nyelvünkkel csettinteni a kortyintás után; nos, talán túlzás lenne.

A zöld sas ismét leszarta az MLSZ málé fejét. Ez igazából nem is hír, akit érdekelnek a csoportos testedzés részletei, itt megtudhatja (és gondolom még számtalan más helyen is).

Összefoglalóként legyen elég annyi: a Nemzeti Kincs rajongói - röviden B-közép - nem bírván feldolgozni az ellenfél vezetésének lelki terhét, maguk is sportolásba kezdtek, továbbá a hűvös őszi délutánt némi tűzrakással tették barátságosabbá.

Ami miatt szóra érdemes az eset, az az, hogy a fent említett tudósításhoz mellékelt képanyag minden elemzésnél világosabban - a művészet erejével mintegy - mutatja meg azt a hiátust, melynek okán a honi labdarúgás ide jutott és amely hiány meg is tartja ezen a szinten.

Kiemelés tőlem.

     Ami hiányzik

Veres János ex-pénzügyminiszter sikeres angol középfokú nyelvvizsgát tett - eddig a hir, ami szent. Innen a vélemény, ami viszont szabad.

Hogy ez mekkora gáz!!! Du ju szpík Jancsika? Válaszolj szépen, teljes mondattal és már mehetsz is Brüsszelbe.

Megvan audiovizualice, ahogy középfokon lobbizik?

Persze, tudom én, hogy a jó pap holtig tanul. De ezen a szinten, erről hírt adni az újságban?! Ráadásul a Népszabadságban! Hagyni kéne, hogy a Magyar Nemzet cikizze a szocikat. Avagy, érzitek a vereség szelét, fiúk és átálltatok a másik oldalra? (The other side - vágja rá Veres nebuló. Pontosítsunk János jedi: the dark side!) Azt hiszem: késő. Nagy ott már a tolongás.

Ennyire kínos, pitiáner történetet még a magyar demokrácia aranylapjairól is csak kettőt tudok felidézni: Deutsch Tamás diplomáját és Kovács László vegyipari technikumát, ami ez utóbbit alkalmassá tette volna  az energiaügyi biztos posztjára. Szerintünk. Tőlünk nyugatra ez már nem volt ennyire egyértelmű. Tomi és Laci már képvisel bennünket odakünn és a János is igyekszik betyárul. Nyalka trió lesznek! Dagadhat a honfi kebel.

Tehát égésfronton a pillanatnyi állás: MSZP - FIDESZ 2:1. Ne legyenek kétségeink: a fiúk hamarosan szépítenek. Erre való az egész pályás letámadás. Gigászok csatája várható.

Nyelvünk unikális jellegét, valamint szorgos népünk leleményét, mi sem bizonyítja jobban, mint sajátosan magyar keresztneveink. Nagyjaink - törpe minoritásnak rosszindulattal sem nevezhető - részhalmazának köszönhetjük, hogy ezeket mára bízvást tekinthetjük jólcsengőnek, mind itthon, mind külhonban. Ennek alátámasztására fussuk át közelmúltunk politikatörténetét!

A XX. századot a Rendszerek uralták. Horthy Rendszer, Rákosi Rendszer, Kádár Rendszer. Akár számozhattuk volna is őket, mint például a franciák a Lajosaikat, I. Rendszer, II. Rendszer, III. Rendszer. Ennek hiányában kijelenthetjük: a múlt században számtalan Rendszerünk volt. Ám eljött a rendszerváltás és beköszöntött a sokszínűség kora! (Vajon, a franciák lajosváltásnak nevezik a forradalmukat?)

Ezidőtájt tűnt fel közéletünk mindmáig meghatározó szereplője, a dualizmus egyik - méltatlanul elfeledett - miniszterelnökének, Széll Kálmánnak leszármazottja: Széll Kakas. Becézve: Kaki, vagy egyszerűen Szar. Ahogy megszólításként, vagy ráutalás esetén használatos; mint például a Pista bácsi: Szar ember.

Az immár Rendszertelen rendszer első meghatározó alakja az arisztokratikus megjelenésű Antall-Tölgyessy Paktum lett. Szokatlan nevét, melyhez hasonló nem is tűnt fel többé a politikában, állítólag határozott atyja pillanatnyi felindulásának köszönhette.
- Mi legyen a kicsi? - kérdezte a bába a vajúdás nehéz pillanataiban a zord atyát.
- Paktum, punktum! - vágta rá id. Antall-Tölgyesi ellentmondást nem tűrve.

Az urizálásnak -mint ezt tudjuk - hajh, nagy ára van! Ennek az árnak beszedésére vállalkozott az érdes stílusú Bokros Csomag. Tevékenységét kezdetben nehezen viseltük, aztán, mikor rájöttünk, hogy nem lehet megszokni: beletörődtünk.

Ezután, átmenetileg, békésebb évek következtek, egészen az őszinteségéről elhíresült Gyurcsány Beszéd öszödi színrelépéséig (ez olyasmi, mint a félrelépés, a kúrás a kapocs köztük). Komoly kihívást jelent nyelvészeink számára annak feltárása; hogyan lett a Beszéd beceneve a - hangzásában tőle merőben idegen - Takarodj? Tény, ami tény: a választók közvetlen, fraternizáló odafordulásainak következtében ez a kedveskedő alak vert gyökeret (valamint tüntetőket, akik között kétségtelenül voltak gyökerek).

És végül említsük meg az elmúlt szűk húsz esztendő leggyakoribb politikusi keresztneveit!

Az egyik a Gábor. Kuncze, Demszky, Vona. Húú, micsoda közös névnapi bulit rendezhetnének! Vacsorára elfogyaszthatnák a közösen leölt Szabad Madarat.

A másik a Kormány. A komoly csengésű névhez tapadó hangulatelemek olyan változáson mentek át, amit egykoron az Arisztidnél figyelhettünk meg. Mára a bárgyú tréfák elmaradhatatlan, ütődött szereplőjévé vált. Ebben a folyamatban elévülhetetlen érdemei vannak Orbán-Torgyán Kormánynak, ki zengzetes nevét szüléi tréfás kedvének köszönhette. Rossz tréfa volt!

Mi lett volna, ha Guttenberg nem a könyvnyomtattást, hanem a számítógépet találja fel?
Pontosabban, az internetet.
A Brit tudósok rovatban megjelenik valami Newton(?) törvénye a tehetetlenségről. A hír melletti reklámból azonban megtudhatja a nagyérdemű, hogy a tehetetlenség nem törvényszerű. Rendeljen on-line fürjtojást, és megtapasztalja a lenyugvó nap erejét.
Shakespeare azon kesereg, hogy a Rómeó és Júlia alig hoz valamit  az illegális letöltések miatt.
Károli magyar feliratokat készít a Biblia on-line verziójához.
Rákóczi elindítja a kurucinfo-t, Mikes Kelemen egy török szerver közbeiktatásával informál egy virtuális hölgyet.
Voltaire megírja a Filozófiai e-mail-ek című művét, miközben a francia tiniket az ancien velvet tartja lázban, ahol megnézhetik Madame Pompadour villantásait. A leglátogatottabb oldal a "Hogyan szálljunk ki a hintóból, ha lerohadt rólunk a bugyi".
Széchényi a nemzetnek adományozza DVD gyüjteményét.
A YuoTube-on a Stendhal videó Waterloo-ból. (Zene:ABBA)
Vörösmarty megírja a Guttenberg-honlapra című versét, majd azon tépelődik, ment-e a blogok által a világ elébb (Gondolatok a chat szobában).
Marx és Engels elkészítik a Kommunista Honlapot, melynek elhíresült első mondatai: Spam járja be Európát. A kommunizmus spam-je.
Kossuth saját blogjában számol be a debreceni trónfosztásról.
A magas irodalom kedvelői azon háborognak, hogy Tolsztoj miért nem kerül  az Index címlapjára. Az Anna Karenina esélytelen. Tök béna cím. A Háború és béke már jobb, az Ivan Iljics halála pedig tuti cimlapos (Bulvár kategória). Esetleg, ha átírná Vlagyimír Iljicsre ... Bezzeg az az igénytelen Dumas a sorozataival! Testőr; Testőr II; Testőr III; Több, mint testőr; Mote Cristo; Return of Monte Cristo.
Thomas Mann megírja a Hegylakó nevű interaktív játékot (Its a kind of magic). Eredetileg Marió és a varázsló néven futott, de kiderült, hogy csak egy maradhat.
A Molotov-Ribbentrop paktum még az aláírás előtt fenn van a neten. (A magyar titkosszolgálat vigyázta a dokumentumot.)

...

Ez csak képzelgés, de egy biztos: már régen ki lenne dolgozva az internet politikai lenyúlásának (cenzúra, médiatőrvény) technikája. És akkor mi kereshetnénk magunknak valami forradalmian új, szabályozatlan médiát.

Esetleg a könyvnyomtatás?

Az abszurditás hegyvonulatának két legmagasabb csúcsa, ahonnan lenézve hangyacirkusznak tűnik a hétköznapi történések világa:
-  sisak a kamikaze pilóta fején
-  villámhárító a templomtornyon.

Foglalkozzunk most az utóbbival. A kérdés apropóját az adja, hogy pénteken éjfélkor, a kísértetek órájának kezdetén, a tajtékos őszi ég baljós sötétjében fellobbant az Úr haragjának tisztító tüze. Konkrétan: kigyulladt a jászberényi templom, mely arról híresült el az elmúlt hetekben, hogy plébánosa fertelmes bűnök mocskában fetrengett. Nem elég, hogy megszegte szüzességi fogadalmát, de ráadásul vele azonneművel tette azt. Nem elég, hogy a fizetett szerelem papjának szolgálataira ácsingózott, de - úgy hírlik - a kasszánál már rest volt. Nem csoda, hogy kiverte a biztosítékot a főnőknél! Nem csoda, csak elszoktunk már az ilyen direkt operációktól.

Az antik időkben az istenek ott jártak-keltek a halandók között. Korunk falusi pártitkárainak közvetlenségével folytak bele a mindennapjaikba, kedvvel vetteték magukat a harcaikba és ágyaikba nem kevésbé. Ennek megfelelően, neheztelésüknek is közvetlenül és gyorsan adták tanújelét és az üszkös romoknál ugyan mi fejezheti ki jobban a rosszallást? Különösen Jupiter (szül: Zeusz), nagykorú olimposzi lakos jeleskedett a pirotechnikai eszközök alkalmazásában.

A régi szép idők napjának hanyatlása egyben az istenek alkonya is volt. Eltávolodott tőlünk az ég. A kapcsolat bonyolult, áttételes, misztikától terhes lett. Jöttek sorra a közvetítők, akik fennen hirdették, hogy elődeiknél is jobban kifükészték, mennyire kifürkészhetetlenek Isten útjai. Majd felvirradt a modernitás hajnala és a távolság olyan nagy, a kapcsolat olyan közvetett lett, hogy a címben megidézett szorgos germán publicista oda konkludált: Isten halott. Valamikor etájt kerülhettek a templomtornyokra a villámhárítók, mint a kicsinyhitűség abszurd mementói.

Nos, szombatra virradóra az Úr üzent. Az üzenet kb. ennyi: A halálomról szóló hírt túlzónak kell minősítenem!

Felmerül a kérdés, mi van az aktuális kifürkészőkkel (r.kat. egyház)? Nos, meglehetősen idényeleji formát mutattak. Valamit sejthettek, mert készült az engesztelő mise, könyörgés, újraszentelés stb, de csúnyán elbambulták a dolgot. Mint a kapus, aki jó irányba mozdul a tizenegyesnél, de elkésik. Ez bizony gól. 1:0 az Úrnak. Érdeklődve várjuk:
lesz visszavágó? Esetleg edzőcsere?
 

Nem az ifjúság ünnepe volt.

A nézőtéren felül volt reprezentálva az a korosztály, amelyiknek már nem mindegy, hogyan alakulnak a nyugdíjpénztári hozamok. Viszont, igyekeztek betyárul, bár az eredményt bátran nevezhetjük elegyesnek. Mert, amikor a fekete pólót elől fölkapja a behúzhatatlan méretű sörhas, nos, akkor a mégoly bőr dzseki sem enyhíti a parodisztikus hatást. Sőt, a Harley-Davidson matrica sem, bár - mivel a pocakkal átellenben virít a páciensen - ha mindenkinek egyszerre sikerül hátat fordítani, megőrizhető a méltóság töredéke. A legények seregszemléje felvetett még egy kérdést: mi visz rá valakit, hogy egy ZZ Top koncertre Queen, avagy Ten Years After, feliratú pólót öltsön? Multikulti? Ez van neki feketében?

A hölgykoszorú tekintetében már erősebb volt a felhozatal. Ennek oka még vitatott, de három lehetőség jöhet komolyan számításba: 1, a korosztály nőnemű fele lényegesen jobban tartja magát; 2, hazánkban szokatlanul jó az apa-leány viszony; 3, ezek már a második feleségek.

Itt-ott, elszórtan előfordultak kamaszok is. Vagy a nagyobb zsebpénzért pedáloztak apunál, vagy úgy voltak vele: nem egy Green Day, de ha a fater fizeti  ...

Az színpadon történtek viszont nem adtak okot gúnyolódásra. A bácsik hozták a formát hatvanévesen is. Bírták hanggal, kézzel, fizikummal. Nem  hakniztak, nem alibiztek. Tudták, bírták, tették. Imponáló állagukat mi sem jellemzi jobban:  a zenekarnak, kis túlzással, több foga volt, mint a közönségnek. Pedig, mikor a kivetítőn feltűnt Jimi Hendrix képe, az futott át az agyamon: ezek tényleg ismerték! Hiszen, karierjük nagyjából az Új Gazdasági Mechanizmus beköszöntekor kezdett fölívelni. Akárcsak , mondjuk, Nyers Rezsőé. És kit hozna lázba egy Nyers Rezső koncert?!

Persze, Mozart szellem nem lebegett a színpad fölött, de nem is vártuk. Egyszerű zene ez, közelebb van az iparosmunkához, mint a művészethez, de annak nagyon jó. Sodró, lendületes, úgy szól, hogy leviszi a fejed. És ennek a három embernek a vérében van. Ezt tudják, de ezt nagyon.

Akinek a hangnyomás hagyott gondolatot a fejében, esetleg eltöprenghetett azon, hogy az egyet emes zenetörténet legnagyobb hatású alakja kétségtelenül Faraday volt. Ha ő nem fedezi fel az elektromágneses indukciót, ma nem lenne erősítő és elektromos gitár. És nem lett volna ez a koncert sem. Kár lett volna érte. Jó buli volt.

Kifelé menet, a ruhatárnál még megtapasztalhattuk, hogy az ifjúságnak nem kell messzire mennie, ha a bunkósághoz keres példaképet. De ez már megint a közönségről szól.

A versenyúszás paradoxona: Ha fürdeni akar, hova kapkod, ha siet, miért nem megy a parton?

Gyárfás Tamás  úgy döntött, a margitszigeti Danubius Nemzeti Hajós Egylet klubházában lesz az úszószövettég "méltó székháza". Mert, hogy 2010-ben úszó EB lesz fészkes fővárosunkban és ez újkori történelmünknek olyan jeles eseménye, hogy ellenvetésnek helye nincs.

Mindösszesen két probléma van a döntéssel. Egy szemléleti és egy neveltetési.

Azt csak a notórius kötekedők vonják kétségbe, hogy méltó székház híján úszóink nyeletlen fejsze módjára süllyednének a medencében alá és nem hogy az eredményes szereplés, de a puszta életük is veszélyben forogna. A gond az, hogy a kinézett helyen már van valami. A belváros egyetlen vízisport telepe. Egy olyan hely tehát, ahol sportolni lehet. Szemben a székházzal, ahol még az emeletre is lifttel mennek. A székházban viszont méltó módon lehet EB-t menedzselni. És? Ki nem szarja le? Legfeljebb, méltatlanul menedzselnek. 

A versenysportnak már régóta köze sincs az egészséghez és a tömegsporthoz. A szórakoztatóipar egyik - nem kevesek szemében meglehetősen ellenszenves - ága. Ezzel az erővel egy topless bár is épülhetne a csónakház helyén. Természetesen, eszemben sincs kétségbe vonni úszóink rendkívüli erőfeszítését, de a másik, példaként felhozott, műintézményben is kemény munka folyik. Az, hogy a lányok nap nap után fizikai képességeik határán teljesítenek, még nem ok arra, hogy elvegyünk a budapestiektől egy sportolási lehetőséget. Aki szereti az ilyet, nézze, de ne akadályozza a többiek életét. És főleg: ne fontoskodjon!

Mert a másik érv, az országimázs, merő fontoskodás. Induljon már el a főúszó a szigeten és kérdezze meg a szembejövőket: ugyan, mely városok adtak helyet az előző két EB-nek? Nem sokan fogják tudni a választ. Elárulom:külföldön is ez a helyzet. Ha már imázsolunk a közjó nagyobb dicsőségére, akkor az EB-re szánt pénzből inkább a belváros utcáit elborító szemetet kellene feltakarítani. Esetleg a pályaudvaraink elborzasztó állapotán lehetne változtatni.

Szóval: rendben fiúk, ezt a pénzt már kiügyeskedtétek a cirkuszotokra, de pofátlanok ne legyetek!

A másik probléma a gyerekszoba környékén keresendő. Gyárfás pajtást annyira elkapta a lobbiláz, hogy az általa kitúrásra ítélt egyesületet nyilvánosan pocskondiázza. Hogy, csak afféle "túraklub" - mi is a baj a túraklubokkal? - sőt, az egész bérlésük nem is kóser.

Az, hogy valakinek a szociális fejlődése megakadt azon a szinten, amelyen az övétől különböző nézeteket és érdekeket mocskolandó gonoszságnak képes csak látni, nos, az rendkívül sajnálatos. De ennek a véleményének nyilvánosan hangot adni, már arrogáns bunkóság. Mindközönségesen:neveletlenség.

Az Elnök Úr nem egy úr.

Azért, ez a pénzügytan még nem egy kiforrott tudomány. Itt-ott hangyányi finomításra szorul. Tételünk illusztrálására álljon itt a következő eset.

Szorgos szerzőnk sokéves jövedelemtermelő tevékenysége jól megérdemelt gyümölcseként a bankok látókörébe került, mint a pénzkihelyezés célszemélye. Meg is kereste mindjárt két pénzintézet, nevezzük őket A-nak és B-nek, hogy szabadon felhasználható hitelkerettel örvendeztesse meg, így segítendő egyéni boldogulását, nem kevésbé saját üzleti tevékenységük pozitív alakulását és mindezeken keresztül, nem utolsó sorban, a közjót. Szerzőnk és a pénzvilág helyzetének alapos elemzése után forintra azonos összegben állapították meg a rendelkezésére bocsátott keret összegét. Eddig minden rendben lévőnek lenni látszott, már-már a tökéletes harmónia szelét éreztük lengedezni. Íme: a profik.

Jött azonban a válság, a helyzet fokozódott, hasonlatosan az éberséghez. Néhány napja a hitelek kedvezményezettje (szerzőnk) levelet kapott A bankból, melyben közölték vele, hogy a helyzetet - úgy övét, mint a szűkebb és tágabb világét, mintegy urbi et orbi - ismétlten górcső alá vették. Az empíriák és a gazdasági modellek értő és bölcs (sine ira et studio) elemzésének végeredményeként oda konkludáltak, hogy az eredeti hitelkeretet - legnagyobb és őszinte sajnálatukra -harmadával CSÖKKENTENI kénytelenek.

Alig volt idő elmélázni azon, hogy sorsunk hulló falevelét hogyan sodorja a világtrendek vad szélvihara, mikor csöngött a telefon. B bank jelentkezett és tudatta szerzőnkkel, hogy a helyzetet (lásd fent) alapos elemzésnek vettették alá és a tárgyilagos szakmaiság nagyobb dicsőségére azt a döntést hozták (ismételten:sine ira et studio) - és tudatják a legnagyobb örömmel -, hogy a náluk lévő hitelkeretet a duplájára EMELIK.

Összességében - makro szinten, mintegy - a helyzet tehát alig változott. Mégis, a döntéseknél mutatkozó szórásnégyzet ökörhugyozásra hajazó mértéke megingatta vakhitemet a pénzügyi elemzők prógnózisainak kétségbevonhatatlan mivoltában. Ennyire pontos a leölt állatok belének rajzolatán alapuló előrejelzés is volt . Ment-e a könyvek által a világ elébb? - kérdezzük szorongva.

Valaki (talán Napóleon) azt mondta: a háború olyan komoly dolog, hogy nem is lenne szabad katonákra bízni. Kapjátok össze magatokat fiúk-lányok és bizonyítsátok, hogy a fenti tétel monetáris alaklmazása indokolatlan, mert igy a hadikommunizmus ideológiai ágyát vetitek meg. Az pedig csúnya világ lesz! Kenyérjegyben kapjátok a  bónuszt és az is elinflálódik, mire a ÁVH beér veletek a cellába. Én nektek szurkolok!

Kiáltvány!

Ezennel megalapítom a ROK (Rohadjál Otthon Köcsög) mozgalmat.

Mottó: Nincs vita, ha nincs közlekedés!

Induló: Amíg a Föld kerek,/mindig lesznek ROKerek!

Címer: arany mezőben törött lábra tekeredő lukas kerékpártömlő.

Indoklás: Tisztelt bloggertársam tréfája – melyben a honi Gyalogosfórum megalakulását jelenti be, mely fórum a gyalogosok érdekeit van hivatott szolgálni a kerépárosokkal szemben a(z ál)hír szerint – olyan minősíthetetlen, gyűlölködő anyázást indított el, ami ijesztő lelete beteg társadalmunknak. Jól értsük meg: a tréfás bejegyzés arról szólt, hogy gyalog avagy biciklivel! Hetek (évek?) óta egyre nagyobb döbbenettel figyelem azt az acsarkodást, ami az eltérő közlekedési módok (vagy bármi más) mián illetve ürügyén megy. Annál is nagyobb döbbenettel , hiszen a közlekedés mégis csak egy normál, hétköznapi tevékenység, amit már az amőbák is egészen jól meg tudtak oldani.

Még,hogy a politika osztja meg az országot! Alig várjuk, hogy osztódhassunk. Az ádáz tusa az egyetlen opció. A hazaáruló, liberálbolsi biciklisek, szemben a szélsőséges, jobboldali gyalogosokkal. Esetleg fordítva. Vértől lesznek iszamósak a járdák és hullák hevernek a bicikliutakon. A normális emberek pedig undorral fordulnak el a helyváltoztatástól.

A fent említett blogbejegyzés -  illetve annak kommentjei - volt az a csepp, amellyel betelt a felismerés keserű pohara. Mi itten, a lángoktól ölelt polgárai, teljesen alkalmatlanok vagyunk minden közösségi tevékenységre. A köz-lekedés pedig erősen az, mint azt a neve is mutatja. Ellenkező esetben privát-lekedésnek hívnánk.

Fogyatékos szocializációját felismerve, a hon felelős polgára azonnal felhagy tehát ezzel a veszélyes tevékenységgel. A bölcs belátás letéteményesei a ROK mozgalom tagjai, röviden: a ROKererk.

Szolgálati közlemény: Híveim, magyar ROKerek! Ezennel rok-fesztivállá nyilvánítom az őszi napéjegyenlőséget követő holdtölte előtti szerdát. Ezen a napon a ROK mozgalom látványosan NEM szervez felvonulást. Tagjaink az alkonyi pírban demonstratíve nem mennek sehová. Továbbá: szándékom szerint, igyekszem közreadni a azokat az elképesztően brutális és abszurd megnyilvánulásokat melyek ebben a témakörben a szemem elé kerülnek. Ebbéli tüsténkedésemben szeretettel várom mindazok közreműködését, akik ilyennel találkoznak és hajlandók segíteni, hogy tükröt tartsunk az acsarkodásnak az ő torz pofája elé.  Ez lesz a XXI. századi magyar körkórkép. Talán a gúny segít.  Ide kattintva  küldheti el  minden eljövendő ROKer az általa fellelt gyöngyszemeket. Aztán vagy közkincsé teszem ebben a blogban, vagy nem. Nem ígérek semmit, de azt betartom.

Az örökzöld slágertéma "Ki mennyit keres" nagy visszatéréséről hallgatja a rádiót a világ szeme. Utoljára talán Zalatnay Cini emleivel foglalkozott ilyen lelkes kitartással a honi polgárság. A pofátlan lenyúláson hízó demagógia súlya alatt nyög a józan ész. Én meg, a külvilágtól megundorodva, befelé fordultam és eszembe jutottam. Íme, esztendővel ezelőtt is lerágott gumicsont volt ez már:

"Nem értem én ezt a nagy háborgást, ami mostanában (?) megy a bankárok jövedelme körül. Hogy sok. Persze, hogy sok! Minden munkahelyen abból jut, amivel dolgoznak. Az irodalmárnak könyvei vannak, a zenésznek kottái és az asztalos sem megy a szomszédba fáért. Van neki otthon. Aki egy borászatban dolgozik, kedvére ihat (tekintsünk most el az ittas munkavégzés problémakörétől).

"Kiáltsd: Pusztítás! és oldd el a háború kutyáit" (Shakespeare:Julius Caesar)

Nem Pesten történt, amit hallotok. Ott ily regényes dolgok nem történnek.

Vessük tehát vigyázó szemünket a végekre, konkrétan Tótkomlósra. Sokáig azt gondolhatta a fővárosi acsarkodásban megfáradt polgár: íme a béke szigete. Mert mit lehetett hallani Tótkomlósról? Csupa jót. Hazánkba látogató szlovák politikusok rendre levizitáltak, lévén a honi szlovákság fellegvára. A magas vendégek megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor két embert a közös anyanyelv választ el. A helyi fiatalság táncolt-danolt, a méltán elhíresült fúvósok hirükhöz méltón fújták, majd következett az obligát birkakáposzta és szilvapálinka. Ennyi.

Jó messze is van, semmi sem zavarja tehát aszfaltdzsungel aromás szénhidrogénektől roncsolt agyú lakóját, hogy a fentiekhez hozzáképzelje, ahogy a nyári alkonyatban hazatérő csorda bőgése ráül az orgonaillatra. Maga az idill.

Nos, oda az idill.

Ha jobban belegondolunk, várható volt. Hol máshol csapna át tettbe a szófia beszéd, mint ott, ahol a tüzes magyar virtus találkozik a hegyek zord kérlelhetetlenségével. Először a júliusi időközi polgármester választást követő történések okán kapta szárnyra a világhír a város nevét. A helyi állatorvos és a kocsmáros céh egyik illusztris tagja között kulminálódott a világnézeti különbség. A jobboldal bajnoka féktelen győzelmi mámorán úrrá lenni nem tudván - ki hibáztathatja ezért - beszólt a baloldal lovagjának, ki a választási vereség bújában szintúgy nem volt ura önmagának - ezt is csak az vetheti a szemére, aki még sosem látta politikai reményeit porrá omlani. Mindegy már, konkréten ki, melyik oldal színeiben vívott: méltó ellenfelek találkoztak.

A vad tusa kialakulására elegendő magyarázat a felek előélete. Hiszen az állatorvost - ki pácienseinek többnyire nem a képes felével találkozik, ezért bárkinél inkább tisztában van a szófia beszéd meddő mivoltával - foglalkozása a rosszallás határozott kifejezésre szoktatta rá. Nemkülönben a kocsmárost, ki részeg állatokon tapasztalhatta meg a verbális interakció hiábavalóságát. Mindezek okán, hamar tettlegességbe fordult az ideológiai küzdelem. Ha hinni lehet a lokális fáma suttogásának, még ing is szakadt a politikai elkötelezettség mezején. Épp csak, hogy csak hősvértől nem pirosult a gyásztér!

Azért a kocsmárost figyelmeztethették volna jóakarói, hogy bizonyos foglalkozások űzőit, különösen az italmérések környékén, jobb elkerülni.

"Ilyen pehhe vót Adolfnak, eccer ment a vendéglő mellett, részeg fogászok vótak bent, és meghívták Adolfot, és mikó egy jót ivott és örűt, hogy megin szeretik az emberek, akkó az egyik fogász, se szó, se beszéd, részegségibe kihúzta a másik fogász elülő fogait, és hogy az Adolf is részeg vót, hát az, akinek kihúzták az elűső fogait, az meg kihúzta az Adolf összes hátúsó fogait, még őrűt szerencséje vót az Adolfnak, hogy nem miskárolók rúgtak be akkó abba a vendéglőbe..."

Pedig ittt épp egy miskároló ... Még a szerző edzett tolla is beleremeg a lehetséges végkifejlet horrorisztikus mivoltának elképzelésébe.

Nos, igen. Bizony, hrabali hangulat lengi be a történetet.

Izgatottan várjuk, mi lesz itt (ott) tavasszal, amikor ugye több, mint kormányváltás. És vajon lesz-e dalnok, kinek lantja a világrengető dúlakodást illendőn elkurjantani képes, mikor a cseppben ott pofozkodik a tenger.

Téma: Az alábbi interjúrészletben Spiró György, kortárs író az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről fejti ki véleményét.

„ A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”

Érveljen a Spiró György által felvetett problémák mellett és/vagy ellen! Hivatkozzon olvasmányélményeire, olvasói tapasztalataira is!

 Ecce:

 E jeles napon matúrára rendeltetvén, a nagy feladat idegizgalma korai órán elrebbenté a nyugtalan álmot szemeimről s midőn a tavaszi illatokkal terhes bársonyos lég simogatása nyugtatá lelkem háborgását, legvadabb képzelgéseim sorában sem fordult elő, hogy ily hagymázas ideával kelljen birkóznom feladat gyanánt.

Legelébb is azt a gondolatot lobbantá föl elmém: tán duellumra kéne kihíni az eszme szülőjét; de féket vetettem az ifjúi hév szilaj paripáinak nyakába, eszembe véve; hisz aligha jőne ki őkelme, nem lévén nobilis férfiú.

Folytatás régi, megunt blogomon

- részlet (őszinte részletem) –
 

 - Édesapám, beszéljél már normálisan, mer’ kurvára nem értelek – reflektált nyelvileg (nyelvében él, meg ép testben épp hogy) kérdésem célzottja indokolatlan indulattal – verbális interakció verbális agresszióba vált mintegy – a szétázott kutyaszar (canis merga) barnás levében állva (mintha saját levében, gondoltam látható állapotától befolyásoltan, mely a legális kábítószer túlfogyasztásáról árulkodott, vagyis részeg) és illatfelheje nem törte meg a lábvíz keltette hangulatot; konkrétan hajazott egy ódon tengerParti, Nagy Lajos korabeli házra, minek szorgos takarító cselédei legkésőbb a mohácsi vész előtt felhagytak ez irányú serénykedésükkel; és a szinesztetikus hatás gyökerében gyilkolta meg (csírájában folytatom) a szemembe kiülni szándékozó – nagyapámtól, gróf grószfater, örökölt – jeges, arisztokratikus pillantásomat, Folytatás régi, megunt blogomon

Elménk forgatására alkalmas és méltó hír repül a világháló szárnyán (ez ugyan bővérű képzavar, de sebaj, vö. rólunk hallgatja a rádiót a világ szeme), miszerint: öregedést lassító sört fejlesztenek. Na és kik tesznek ilyet? Hát persze, hogy az amerikaiak.

Tengerentúli barátainkat sokan csodálják -nem is ok nélkül - és sokan gyűlölik - lehet, hogy nem is ok nélkül -, az mindenesetre kétségtelen, hogy figyelemre méltó népséggel van dolgunk, legutóbb például ennek a napbarnította Barack gyereknek a megválasztásával ébresztettek tiszteletet önmaguk iránt, de az élet dolgainak művészi és filozófiai megközelítéséhez, nahát ahhoz közük sincs.

 Folytatás régi megunt blogomon

Az, akit, akárcsak minimális, jóízléssel ruháztak fel szerető szülei, gondos nevelői, jószándékú, idősebb barátai és legfőképpen jósorsa - mely, minden másnál fontosabb az emberi fejlődés szerencsés alakulásában ( Sors bona, nihil aliud!) -, nem iszik dobozos sört.

Ezt, mint általános elvet kimondhatjuk, hiszen az isteni nedü - amelyről még a nagy Winnetou is elismerően nyilatkozott - ebben a formában enyhe, de még így is jelentős minőségromlást okozó bádogízt nyer.

Természetesen, mint minden filozofiai alapvetés - és miért ne tekinthetnénk a gasztrofilozófiára, mint a Bölcseletek nagy családjának felnőtt és egyenrangú tagjára? -, mely generális paradigmaként jelöli ki az általa vezérelt szellemi műlesiklás legfontosabb pontjait, a pálya pontos kitűzését az alacsonyabb szellemek rutinmunkájává teszi ( ez a doktorátusok, akadémiai székfoglalók stb. szintje ).

Árnyaljuk tehát tovább felvetésünket.

Folytatás régi megunt blogomom