Hogy miért volt Rejtő zseni? Hát nem a történetei miatt! Regényeiben a fő szál gyakorta már kínosan giccs. Alsó ponyva. Nem is a jellemábrázolása okán: figuráinak többségét még egydimenziósnak nevezni is az elfogultság jele. És az a bizonyos sokat emlegetett humor … Mivel a többség ezen a pofozkodós (kardozós, lövöldözős, légiós-kiképzős) jelenetek leírását érti: hát bizony, az idő múlásával ezek többsége is fakul, és jó ha csak fakul. Az egykor volt – tapasztalatom szerint a fiatalabb korosztályoknál már hanyatló – népszerűség sem emel irodalmi rangra; Courts-Mahler avagy Török Rezső mellszobra sincs benn a panteonban.

Hanem, azok a kis gyöngyszemek! A fősodorhoz alig-alig kapcsolódó kis betoldások (a szingapúri alvilág leírása ) a párbeszédekben elrejtett kis cizellák, a kiegészítő információk tudatásának módja (Fülig Jimmy levelei, naplója) stb. Simán abszolválhatók a könyvei úgy, hogy ezeket a kis posztmoderneket átlapozzuk; a négyes olvasónapló úgy is megvan. Pedig ott a lényeg. Ezekben úgy ragadja meg a világunk absztrakt és abszurd kvinteszenciáját, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják. Az értékeinket, rendszereinket, szokásainkat addig és úgy karikírozza, hogy a végén pofán csap az örökbecsű mondanivaló: - Te jó Isten, ez tényleg ilyen! És akkor muszáj röhögni.

Intermezzo: Kereshetném tovább az ilyenkor használatos idegen szavakat, tudományos jelzőket, bölcsész mélyenszántásokat, de minek! Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Ott az igazi, azt tessék elolvasni! Minek keressek szavakat a szövegekre?

Időzzünk most el egy pillanatra egy konkrét példánál. Az, aki figyelmesen elolvasta a Láthatatlan Légió első 100 oldalát, az érti a korrupciót. Jön itt a kutató és elmagyarázza, hogy a korrupció költségeinek 70%-a kidobott pénz, a korrumpálóknak sincs haszna belőle. Hát persze! A piperekereskedő hajlandó volt magasan számlázni a borotvakészletet, de csak akkor, ha Wilkie úr hajlandó megvenni a raktárban száradó hétszáz gumikesztyűt. A sportfelszerelési üzlet tulajdonosa csak úgy ment bele a kulacsok és turistapoharakkal történő manipulációba, ha negyven teniszütőt is eladhat. Podvinecz marsall ismerőse szerezte be a bakancsokat, de a bakancsokkal együtt hetven tucat patent biztosítótűt is szállított.

Értjük, ne magyarázd!

Azt is tudjuk, hogy miért esélytelen a felelősségre vonás. Ha Willkie úr rákérdez a biztosítótűkre, akkor a marsall elmagyarázza, hogy alkalmasint odatűzhetjük velük a gumikesztyűket a teniszütőkhöz. És a biztosítótűk használatának kérdése nem merül fel többé.

És azt is tudjuk, hogy hová fog kifutni projektünk eme nagyszerű férfiak vezetése alatt. Ott áll majd a Légió a sivatagban, teniszütővel, biztosítótűvel és gumikesztyűvel, viszont iránytű, kinin és pokróc nélkül. Szar lesz, de nincs más, mert magunkról is tudjuk, hogy az Igazi Légióba – ahol van iránytű, pokróc és kinin – minket nem vennének be, és a kiképzést sem bírnánk ki, mert mi is csak olyan harcosok vagyunk, lásd mint fent. Mert a fejétől büdös, de a farkáig, és a kürtösről kiderül, hogy igazából pisztonos és csak a varietészínpadokon szokásos indulókat tudja, a katonaiakat nem. És az a rész, ahol ezekből igazi katonák lesznek; na az már a giccs, az csak példányszámnövelő hazugság, addig volt a lényeg.

És végül, de nem utolsó sorban, tudjuk, hogy milyen az álszentség hülyéknek és hívőknek: - Willkie úr saját számára sosem kér pénzt, csak azokat a kiadásokat számítja fel, amelyek a gróf szolgálatában felmerültek.

„Rejtély volt, hogy miből él. És milyen jól.”

Mindez a reggeli rádiózás közben jutott eszembe. (Reggeli közben rádiózás, közben észbe jutás). A finom tónusáért méltán szeretett Habony Árpádról volt szó – tudjuk, ő a Szürke Eminenciás honi kiadásban: a Magyar Szürke -, konkrétan, hogy vajh honnan van neki személyes bevétele. Mert a Kárpátok Richelieu-je hivatalosan nem szerződtette, a cége meg csak veszteséget termel (szintúgy hivatalosan).

Rejtély, hogy miből él. És milyen jól!

Nos, én gyanítom: amiből Willkie úr.

Nem rejtély, amice, Rejtő!