magistra vitae.
Hmmmm….
Két pitiáner kampányhír, a várható időjárás és a honi bajnokság hétvégi izgalmainak felidézése között - mintegy mellesleg – bemondanak valami híreket a Krímről is. A hírek mágusai láthatóan (hallhatóan) nem gondolják, hogy minket ez nagyon izgatna. És nem is izgat.
Vajon ’38-ban is ilyen unottan hallgatták a híreket felmenőink a Szudéta-vidék annektálásának fejleményeiről? Akkor is fontosabb volt a gyerek tornazsákja, a várható főnöki hiszti, vagy a döntés az esernyő elviteléről?
Utólag hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy közelgő borzalmak jeges előszelének kijáró döbbenettel és odafigyeléssel hallgatták. Pedig egy frászt! (Lófarát!- mondaná Pepin bácsi.) Ők még nem tanulták történelemből, hogy mi lesz a következmény. A holnapi történelem oktatása – ez hiányzik fájón mindmáig a tananyagból.
Azt hiszem, Zilahynál olvastam, hogyan nyugtatták, ámították magukat Pesten a második világháború előestéjén.
A modern (1938, kora ősz) haditechnika egyszerűen lehetetlenné tesz egy háborút a fejlett országok között. Hiszen kölcsönösen porrá bombázzák egymást. Senki sem őrült ebbe belemenni! A német gazdaság túlságosan függ a franciától meg az angoltól. Nem engedhetik meg maguknak. Hitler csak ügyesen blöfföl. Ez most más, mint ’14-ben. Most már más világ van.
Ilyeneket mondogattak a komoly emberek. Csak a fantaszták, a hőbörgők, a futóbolondok, az életidegen okostojások, a fontoskodók képzelegtek hülyeségekről.
Vajon a mértékadó véleményvezérek akkor is azon töprengtek, hogy a náci túlkapások miatt be kell-e fagyasztani Göring külföldi vagyonát, vagy ez túl kemény válaszlépés lenne, elég ha a segédkomornyikja nem kap vízumot? Vajon eleinknek volt-e olyan érzésük, hogy az egyik oldalon egy impotens csapat áll, a másikon meg egy csomó politikai gengszter? Vajon eltöprengtek-e azon, hogy ha ezt most meg is ússzák, valamit a világukkal akkor is kezdeni kellene?
Mert a felállás nincs nyugalmi állapotba, a folyamatosan keletkező felszültségek kezelésére nincs értelmes módszer, a változtatás normális módja nincs kidolgozva, az erőszakosan változtatni akarók féken tartására sem eljárás, sem elszántság, a szembenézéshez pedig hiányoznak a formátumos emberek.
Vagy azon, hogy ha mégis balhé lesz, akkor abban konkrétan nekünk mi lehet a helyünk és a szerepünk? Hogy a végén lehet, hogy nem csak a háborús, de az erkölcsi vesztes oldalán is találjuk magunkat?
És vajon a németek, akik között az egekbe szökött a birodalom-gyarapító népszerűsége, eltöprengtek-e azon, hogy a buli végén hogyan fognak a tükörbe nézni? Már akinek megmaradt a szeme világa is, meg a tükre is.
Nem, azt hiszem dicső elődeink nem tettek ilyeneket. Lehet, hogy jobban is tették, hogy nem tettek. Vagy mégsem? Beszélik, hogy a tett halála az okoskodás. Nos, utólag már látszik, hogy akkoriban jobb lett volna, ha néhány tett csecsemőkorában elhalálozik.
És mi? Hallgatjuk a híreket, ha nincs fontosabb dolgunk, és reméljük, hogy most az egyszer megint megússzuk. Főleg igyekszünk nem gondolni rá. Inkább ezt a jó kis kampányt figyeljük. Mert ez olyan vicces. Mint egy szappanopera. Ez is eltereli a figyelmünket a valóságról.