A koppenhágai klímacsúcs alkalmából Tóta W. "kolléga" (van-e ki e nevet nem ismeri?) a környezetvédelemről ír, nem kevés szatirikus éllel. Nem kezdek most tartalmi ismertetőbe, ott a link, akit érdekel majd elolvassa. Van azonban a cikkben egy olyan eszmefuttatás, amit hangyányit véleményesnek ítélek.

Előre kell bocsátanom egyrészről: a militáns környezetvédők jelentős részéről nem vagyok sokkal jobb véleménnyel, mint szerzőnk, bár némileg más okból. Magam részéről ugyan is divatfiúnak (leánynak) gondolom a többségüket. Voltak már agykontrollosok és Krisna-tudatúak és lesznek majd yuppie-k is, mikor mi a trendi. Másrészről: kedvelem Tóta W. írásait, mert van bennük nyelvi báj. Ámde kétségtelen, szerzőnk nagy magabiztossággal hord össze sületlenségeket (na jó, átgondolatlan féligazságokat) ha elkapja a hév. (Ebben egyébként hasonlít a bármely okból, helyen és színvonalon publikálók többségéhez, magamat is a ide értve. Ha nincs hév, nincs nyelvi lendület.)

Szóval, azt fejtegeti a jeles lateiner, hogy környezetvédelem = válság, rövidtávon mindenképp, mert ha nem vásárolunk meg minden hülyeséget, akkor kirúgják a hülyeségbolti eladót, neki nem lesz pénze karajra, amitől bedől a hentes etc.

Azért ez nem ennyire egyszerű. A hülyeségbolti eladót el lehet küldeni szemetet szedni az erdőbe (pl.) A két tevékenység nagyjából azonos intellektuális magasságot követel végzőjétől, tehát még a státuszinkozisztencia rémével sem kell. A közhasznú és környezetvédő erdei szemétszedésért kapott tisztes bérből pedig futja karajra. A kérdés csak az, ki fizet a hülyeségbolti exeladónak az erdei szemétszedésért és honnan szerzi rá a pénzt. Nos, az ilyesmire (res publica) hozunk létre és ruházunk fel hatalommal mindenféle szervezeteket, eminensen az államot. Aki aztán a legitim erőszak kizárólagos jogának birtokában erőforrásokat allokál a mi rovásunkra, amihez azonban, demokráciákban, a mi általános felhatalmazásunk szükségeltetik.

Tehát: közgazdaságilag nagyon is elképzelhető olyan működő modell, amiben nem veszünk meg minden hülyeséget és még sincs válság. Az egy másik kérdés, hogy szociológiailag is elképzelhető-e? Hajlandó vagyok-e én adót fizetni az erdei szemétszedő javadalmazásáért? És a (számunkra) nehezebb kérdés: képes vagyok-e kiválasztani a közügyek intézésre olyan embereket (politikus,lehetőleg, minimum két váltás), képes vagyok-e velük olyan viszonyt kialakítani, hogy az adómat ne lopják el, mielőtt az erdőbe ér. Nos igen, rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés! A bálnákért majd utána kezdhetünk aggódni. Addig úgy is hiába!

Ahogy a viccbéli férfi mondta, mikor haldokló anyósa félbehagyva a - Jaj, meghalok! - sóhajtózást, valami életközeli dolgokról kezdett beszélni:

- Anyuka, egyszerre csak egy dologra koncentráljon!