Nem csak a nevet ismerem, de gyermekkoromban rendszeresen jártam is ABC-be. ABC-áruháznak hívták az élelmiszerboltokat a kettővel ezelőtti átkosban.
Intermezzo: Sajátos, hogy az utóbbi cirka 100 évben csak átkos rendszereink voltak. 1918 ősze óta nem volt olyan berendezkedésünk, amit az utána következő ne így minősített volna. Az előzőről mindig kiderül, hogy velejéig, minden eresztékében,totálisan kártékony és rossz volt. Pedig egy társadalom annyira bonyolult dolog, hogy szinte kizárt, hogy véletlenül egyszerre minden rosszul menjen benne. Sőt, ezt szándékosan előidézni is emberfeletti feladat. Tehát,akkor nekünk vagy kurva nagy pechünk van – egy évszázada folyamatosan! -, vagy csupa Moriarty professzorhoz fogható, lángelméjű gonosztevő regnált felénk. Rendben, fogadjuk el a gonosztevőt. De honnan szedtünk ennyi lángelmét? Minden előd maga a Sátán Fattya – legalábbis, az utód szerint. De előbb-utóbb minden utód előd lesz! Vagyis, a Sátán Fattya. Az meg hazudik! No erre varrjál gombot, honfi!
Tapasztalatom szerint, ember nem volt, aki tudta volna, hogy minek a rövidítése az ABC. A többséget nem is érdekelte. Mint afféle kotnyeles gyermek, próbáltam a felnőttektől érdeklődni, de nem kaptam meggyőző választ. Még az tűnt a legfrappánsabbnak, hogy azért hívják így, mert minden benne van, mint az abc-ben. De ezt nem lehetett komolyan venni, éreztük - mind a válaszadó, mind cseperedő enmagam -, hogy attól a rendszertől idegen az ilyen fokú játékosság. Mert lehet, hogy átkos is volt, de az biztos, hogy valami gyomorbajos bornírtsággal vette magát komolyan. Nos, a rendszer már rég letűnt, mikor véletlenül megtudtam, hogy az Általános Beszerzési Centrum állított egykoron megoldhatatlan feladat elé. (Vásárolni a KÖZÉRT-ben is lehetett, de az intellektuálisan nem jelentett kihívást.)
Hasonló volt a helyzet az SZTK-val. Oda mentünk, ha elromlott a szemünk, majd nem sokkal utána is, amikor arcunkkal szelídítettük meg a labdát, minek következtében a nemrégiben beszerzett szemüveg és képes felünk egyaránt jelentős állagromláson ment keresztül. (Jelenet a „De matekból egész jó vagyok” című burleszkből. Istenem, hát nem születhet mindenki labdarúgó-tehetségnek! Cserébe – a sors ajándékaként mintegy – később nem válunk szurkolóvá. Lássuk be, nem rossz csere!) Mentünk tehát beléje, de - az előbbi példához hasonlatosan – fogalmunk sem volt, hogy mit jelet a neve. (Még jó, hogy a kutyát sem érdekelte!). De ha tudtuk volna sem értjük, hogy miért Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ. Hogy a szakszervezetnek nevezett kádertemetőnek mi köze van az egészségügyhöz? A társadalombiztosítás fogalma sem volt értelmezhető számunkra. Az egészségügyi ellátás az csak úgy volt. A szülészettől a proszektúráig, a körzeti orvostól az egyetemi klinikáig. Miért pont a járóbeteg szakellátás szakszervezeti, de az aztán mindenhol? Ez volt a létező szocializmus egyik nagy kérdése (a másik meg, hogy mennyi az államadósság), és sosem kaptunk rá választ. Viszont, ez mit sem zavart bennünket abban, hogy a vonatkozó entitások megjelölésére használjuk akár az ABC-t, akár az SZTK-t, anélkül, hogy sokat töprengenénk a jelentésükön.
Jutott eszembe mindez az elmúlt hónapok kormány melletti és elleni tüntetéseinek képei láttán számos alkalommal; legutóbb a Lendvay utcai Fidesz-székház körüli havária apropóján.
Szóval, hogy a Fidesz szóban a „Fi” a „fiatal” rövidítése. Ez, szerintem, mostanában nincs úgy benne a köztudatban. Nem nagyon gondolunk rá. Az ő nagy szerencséjükre! Mert hát nem. Annyira nem, hogy ha képek mellé gondoljuk, hogy melyik csapat viseli itt nevében a fiatalságot, az eredmény abszurdba hajlik. Ki kellene használni a kollektív amnézia kegyelmi pillanatát és szépen, óvatosan valami más szót csempészni oda a „Fi” mögé. Mikor így 300 fölött van az euro, lehet, hogy nem is figyelnénk annyira a cserére. És annyi jó szó adja magát. Lehetne fifikás, filléres,fiktív, találóbbnál találóbb elnevezések demokratáknak. De a jelen állapotokat látva a „főleg idősebb” kifejezés lenne igazán adekvát.
Mert bizony megöregedett ez a „Fi”. Hamar és csúnyán. Gondoljunk bele, nagyjából egyszerre indult Brad Pittel, és ő azért nem így néz ki!
Mondjuk, ezzel nincs egyedül. Azt látom magam körül – lehet persze, hogy az én mintám nem reprezentatív -, hogy keveseknek sikerül felénk szépen megöregedni. És nem csak az emberekről beszélek, hanem az intézményekről, csoportokról, irányzatokról, épületekről, mindazon dolgainkról, amelyek öregszenek (és vajon mi nem?). Ritka a jópofa bátyó, a bölcs öreg, a méltóságteljes doyen, mértékadó korelnök, a kedves bácsi, a vidám öreglány, az aranyos néni, a tekintélyes matróna, a jó karban lévő idős, a teljesítményének kijáró tiszteletet méltósággal viselő akármi, a tovatűnt évtizedekre büszkén visszatekintő, a megélt teljes élet tartásával létező, a pillanat habját már elegáns távolságtartással figyelő stb. Nem mondom, hogy nincs, de ritka. Inkább csak kivétel.
Ha körülnézek túlnyomó és tulnyomuló a hulló fogú gyűlölködés, a ritkuló hajú rosszkedv,a vén frusztráltság, az eltompult beszűkülés, a filléres kiárusítás, a komikus, kései önmegvalósítás, az igénytelen testi-lelki lepukkanás, a beomló tető, a hulló vakolat, a lepisált rom, a megcsúfolt név, az őszölő fejre boruló bili, a kiérdemelt helyett kikövetelni igyekezett tekintély. Szánalmas lenne, ha nem kellene arra gondolni, hogy valószínűleg nem átok verte nemzedékekről van szó. Az idő vasfoga fölöttem is repül rendesen elfele, nem egy generációt láttam már öregen, és lassan látom már a magamét is, és nincs nagy változás. Gyanítható, hogy az eljövendő öregek sem lesznek sokkal különbek. Így már inkább ijesztő. És ez nem politikai pamflet, nem csak a mostanában ilyen-olyan szimpátiatüntetéseken vonulókról szól. Próbál inkább az össznépi nyomorúságunkról, nem mintha ez bármin segítene. Ha nem hullana jeltelen szöveg(tömeg)-sírba, akkor nem is lenne rá szükség.
Most látom csak, micsoda fennkölt, sorskérdés-feszegető borongásba sikerült belecsúsznom. Mint Tamenund Unkasz temetésén, a mélyértelmű tuttit tematizáljuk. Biztos a hidegfront teszi, de ezen sajnos akkor is muszáj fintorogni, ha önmagunk vagyunk a lefintorogva. Mindösszesen: nem adhatok másokat, csak mik lényegeim.
