A címben ormótlankodó olcsó szóvicc természetesen a HÖK körüli botrányokra utal. Ettől hangos a sajtó, pedig, ha a kutya harapja meg a postást, az ugye nem hír, csak ha a postás a kutyát. Abban, hogy egyik gusztustalan húzást, botrányt a másik követ, nincs semmi meglepő. Az lenne a furcsa, ha nem így lenne. Mint Shrek szamaránál: nem az a csoda, hogy beszél, hanem az, ha elhallgat.

A  jövő értelmiség választott képviselőinek itt-ott előforduló másodlagos minőségéről hosszú évek óta szól a sajtó, mégpedig mindkét oldali egyöntetűen (ön egy tetű – nagyjából erről).

(Az önreklám helye: magamfajta hobbi-vélemény-blogger ingerküszöbét is elérve szól, a hivatkozásban van bőven példa (hivatkozás a hivatkozásban, ez olyasmi, mint az álom az álomban) a fent említett hírek közül)

A legények/leányok nem lettek mások, mint megválasztásuk idején. Sőt, egy pillanatra még a saját árnyékukat is átlépték, mikor odasündörögtek a decemberi tüntetésekre. Meglepő szellemi teljesítményről téve tanulságot alkalmazták de Gaulle híres tanácsát: Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére és irányítsd. Az árnyékoknak azonban meg van az a sötét tulajdonságuk, hogy tartósan nem lehet őket átlépni. Idővel kiütközött  a csapat valódi arculata, szellemi és morális mélypontok követték egymást, a HaHa legitimitásának megkérdőjelezésétől ( Azon agyalsz öcsi, hogy kit képviselnek egy tüntetés szervezői? Hát azokat, akik mögöttük mennek, te pöcs!), a rektor bácsinál elkövetett árulkodásig. Aztán, mint a korona legszebb ékköve, jött a lista.

Itermezzo: No igen, azok a fránya táblázatok. Az a tény, hogy ilyenek léteznek, csak arról árulkodik, hogy az „első szabadnak született” generáció szabadon választott képviselői mit gondolnak a politikáról, a demokráciáról, a tisztességről és egyéb ilyen haszontalan himihumikról. Hanem az a fránya belbecs, a tartalom! Az már a stílust mutatja; a stílust, amely – nem győzzük hangsúlyozni – maga a rendszer, esetünkben egyenesen az Eljövendő Rendszer. Aki látta, az tudja miről van szó, aki nem, az nézzen utána, nem fogunk idézni.

Szóval, nem akarnánk felcsatlakozni a hoffmannrózsai ifjúságképhez, vagy általánosabban, az iskolaigazgatói évnyitó beszédek kínosan idióta világképéhez, melyben az énekkar és az érdekesebbnél érdekesebb szakkörök valódi alternatívát jelentenek a kocsmázással/bulizással/csajozással szemben fiataljaink számára. Ezek a listázók nyilvánvalóan éretlenek még, de ez így van rendjén, az ő korukban mi sem voltunk idősebbek. Ne fényezzük önmagunkat, a mi múltunk sem szeplőtelen. Akár az is előfordulhatott, hogy valamelyőnk a részegség egy igen előrehaladott állapotában – cca. félórányi taccstávolságban – valami olyasmit mondott,  ami hasonlítható az inkriminált részekhez. Mert annyira kétségbeesetten akart jópofa lenni, mindenáron sikert akart aratni, és alkoholban ázó agya elveszítette a még  egyébként is csekély és bizonytalan ítélőképességét. Az ilyen produkciók emléke tette aztán különösen elviselhetetlenné a másnapot. Mert józanon pontosan tudtuk, hogy az mekkora tahóság volt. Na de, hogy ezt józanon és folytatólagosan le is írni! Táblázatba szedni! Csoportosan bővítgetni a táblázatot! Hát nem akadt ott egyetlen jóízlésű ember, aki  rendesen alárúgott volna az első megnyilvánuló Humor Heroldnak? Hát micsoda eszenciája, gyülekezőhelye ez az ótvar bunkóknak?

Tehát, jött a lista és most mindenki föl van háborodva, amit én nem értek. Az egyetemistákat úgy csudálkoznak, mintha a Holdról jöttek volna a HÖK-ösök. Nem kegyedéknek tetszett őket megválasztani? Legjobb esetben is hagyni, hogy valakik a fejük fölé válasszák őket? Hosszú évek óta.

Bájosak, jópofák és szellemesek ezek a tiltakozó gyerekek, de mindezek együtt sem helyettesítik a munkát. Az el nem végzettet, ami ebben az esetben az lett volna, hogy kiizzadjuk magunk közül a megfelelő helyekre a legalább kicsit megfelelő embereket. Enélkül később aztán éghet az orcánk a képviselőink miatt (ha nem hiszed el, nézd meg apádét).  Hogy élünk a lehetőségeinkkel, mert ha elszaladnak, később esetleg igen fognak hiányozni. Hogy kell egy adag finnyásság, hogy bizonyos szint alatti embereket/dolgokat ne tűrjünk meg magunk körül; fölött meg főleg.

Minket véneket meg aztán végképp nem értem. Hol tetszettünk lenni, mikor ezek a kis palánták a családi fészek melegében fölnövekedtek? Nem mi építettük azt a gyerekszobát, ahonnan kilépve a kis lurkók összerakták a helyre kis táblázatukat, vagy legalábbis nem volt ciki köztük olyannak lenni, aki ilyeneket irkál, és annyira hülye, hogy el is menti? Nem tetszettünk a tanáraikként a sok tudás mellett hiteles erkölcsi útravalóval is ellátni őket? Nem mi jártunk elől jó példával közügyeink intézésében és vezetőink kiválasztásában?

Ugyan kérem!

Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!