Volt szerencsém látni egy közvetítést a miniszterelnök legutóbbi fellépéséről, mikor is bejelentette, hogy az állam átvállalja az önkormányzati adósságok kb. felét, mintegy 600 milliárd értékben. Mit mondjak,  magam részéről leginkább undorítónak találom a joviális hatalom efféle jópofa viccelődését, ahogy a főnök tréfásan - de azért úgy, hogy érezzék kezének súlyát - helyre teszi a felelőtlen beókat, hogy most az egyszer még segít (mert ő hatalmas és segíthet), de legközelebb már a szőnyeg szélére lesznek állítva, és kacagtató hasonlattal  meg is idézi a regulázás mikéntjét. A közönség pedig hálásan kacag. Olyan „Sztálin elvtárs érti a viccet” hangulat van. Az, hogy a megregulázandók a 10 millió magyar állampolgár meglehetős demokratikus legitimációval rendelkező helyi vezetői, valahogy nem jön át.  A légkört minden frázisnál találóbban jellemzi a következő kis közjáték: Tarlós István nem jelent meg a rendezvényen, de a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója sietett mindenkit megnyugtatni, hogy "miniszterelnök úr tudtával, igazoltan hiányzott". Nevezett Tarlós István egy másfélmilliós város közvetlenül választott(!) vezetője. Neki bármit is igazolnia a választói, esetleg az őket képviselő közgyűlés előtt kell. A miniszterelnök előtt nem. Bárhonnani  távolmaradását sem. Merthogy: eb ura fakó! Hát hol élünk?

Az utóbbi kérdésre még aznap további orientációt kaptunk, mikor is az MSZP fővárosi frakcióvezetője – tehát nem valami mezei hülyegyerek, mezeinek semmiképp sem mezei – oda nyilatkozott a fenti kormányzati aktust minősítendő, hogy ’’ Orbán Viktor mai bejelentésével elismerte, hogy kormányzata tönkretette az önkormányzatokat”. Ami ugye úgy ökörség, ahogy van, hiszen nem ismerte be, de  ha megtette volna, az sem lenne igaz, mivel az önkormányzatok problémái nem csak a 2010 utáni történésekből fakadnak és a felelősség is lényegesen szerteágazóbb. A mindenkori kormányok szerepe messze nem elhanyagolható, de sem Orbán, sem Gyurcsány nem ment el személyesen adósságot csinálni az önkormányzatoknak. Van ott sara bőven számos helyi képviselőnek, polgármesternek, de legfőképp az szavazatával őket hatalomba segítő polgárnak. Szóval, a fenti kijelentés még hazugságnak sem nevezhető, hiszen a hazugság feltételez némi szellemi erőfeszítést, minek eredményeként a hazudó reményei szerint sikerül a tények tendenciózus ferdítésével hamis képzetet kelteni közlendőnk tárgyáról. Ez viszont az a szint, amikor a hülyegyerek a hátsó padból bekiabál valami ökörséget, hogy megzavarja az órát.

És mindeközben az igazi problémáról – pedig most lenne rá apropó – nemhogy szó, még kérdés sem esik. Nevezetesen, hogy kicsi hazánkban az önkormányzati rendszer még rossznak sem mondható. Egyszerűen nincs. És ez már egy ideje így van (így nincs), és láthatóan ez senkit sem zavar, és terv sem létezik, sőt a  terv terve sem, a változtatásra. A nincs lesz, az a nincs ami már volt. Nincs a mostaniaknál, nincs az előzőeknél és nincs a mostaniakat leváltani igyekvő részben előzőeknél.

Mi fogja garantálni, hogy az adósság nem termelődik újra? Ja, hogy a központi hatalom tilt és ellenőriz. Megszabja, hogy mennyi hitelt vehet fel melyik önkormányzat, hogy mennyi segélyt oszthat, mennyit fizethet az alkalmazottainak, milyen adót kell kivetnie, milyen központi adományt mire költhet stb. Akkor már nem lenne egyszerűbb ezt az egésze önkormányzati hókuszpókuszt felszámolni? Irányíthatnák az országot helytartók, ők szó nélkül végrehajtanák a Tervhivatal direktíváit, holmi legitimációs hőbörgéssel nem akadályoznák az olajozott működést.

Most a kormány megajándékozta az önkormányzatokat az adófizetők pénzével, akik ugyebár mind valamelyik önkormányzat illetékességébe tartoznak. Meglep minket a saját pénzünkkel. Nem lett volna egyszerűbb el sem venni? Maradhatott volna helyben, akkor esetleg nem lenne átvállalandó adósság. És azok, akik bármilyen okból nem halmoztak fel jelentős adósságot, most nem éreznék szerencsétlen lúzernek magukat. Nem fogadnák meg, hogy mostantól dorbézolni fognak kivilágos-kivirradtig, ha nem tudnak minden pénzt eltáncolni, akkor beugranak a nagybőgőbe (díszkút a főtéren). És nem lesz olyan ellenőrzés, ami ezt megakadályozza!

Pedig ezek nagyon fontos kérdések. Néhány ilyenre adott válaszunk döntheti el, hogy egy demokrácia szabad és felelősségteljes polgárai leszünk, vagy egy szoft-királyság jobbágyai. Döntheti, majd ha egyszer elértük azt a szintet, mert jelenleg egy működésképtelen demokrácia-paródia és egy működésképtelen tekintélyelvű hatalom-paródia alternatíváját vagyunk képesek felvázolni. Most azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mennyien Milláztak és mennyien Békemeneteztek, továbbá azzal a torokszorítóan izgalmas felvetéssel foglalkozunk, hogy visszatér-e BG a politikába és kik lesznek a szövetségesei. Mint amikor serdületlen ifjak a Gyűrűk Urát játsszák. Vajon csatlakozik-e Boromír a szövetséghez? Jönnek-e az entek? Visszatér-e a király? Ha nem lenne annyira szánalmas, szórakoztató lenne.