A címben jelzett állapotot mi sem jelzi jobban, mint, hogy a közügyek iránt érdeklődő (fogyatkozó számú) polgártársaink azon (egyre növekvő) része, akiket ellenérzésekkel tölt el ami a NER keretében itt kialakulni látszik reménytelenségében a permanens szellemi maszturbációba (wishful thinking, ha valakinek így jobb) menekül. Az ellenzék intellektuális sivársága, az egész zavaros, kispályás inkompetencia, továbbá az a tény hogy a társadalom láthatóan nem tudja, hogyan kellene jobb minőségű csapatokat kiizzadnia magából és tehetetlen frusztráltságában gusztustalan pótcselekvésekbe menekül, nem is nagyon tesz számukra lehetővé mást. Stratégiai játékot játszanak, ami nem érdektelen, csak a valósághoz nincsen köze és egy idő után unalmas, főleg az érdeklődő megfigyelőnek. És ha akkor ez azzal szövetkezik akkor és amaz lesz a jelölt, de pont a megfelelő időben, de azzal ott aztán nem és számolunk és elképzelünk és a monitoron már létszik is a vágyott eredmény.
Aha. Ha a termés felét baltára cseréled és kivágod a fát és hazaviszed a faludba és csinálsz belőle hajót, akkor megkerülheted a támadó ellenséget és elfoglalhatod a városát. Aztán beleér a kezed a bilibe és felébredsz.
A fent leírtak egy tipikus példájával találkoztam derék bloggertársunk bejegyzésének formájában. Aki lusta elolvasni: az írás azt taglalja, hogy Bajnai Gordon éppen pontosan az ellenpólus a Orbán Viktornak és ez mennyire jó az adott helyzetben és a megfelelő circumstaciók fennforgása esetén mily reményekre jogosít mindez az elkövetkező választások vonatkozásában. Korrekt és alapos írás ez, a maga gondolati rendszerén belül nincs is vele semmi baj. Magával a rendszerrel van a baj.
Deja vu. Az ellenzék egyszer már kiállt a pástra Orbán Viktor ellenpólusával – a dinamikus, konfrontatív, erőszakos, pörgő népvezér szemben a csendes, álmatag, unalmas, kompromisszumkész szakemberrel –, akit Medgyessy Péternek hívtak. Győzött is. Sok jó nem sült ki belőle!
Nem akarom én azt mondani, hogy Bajnai majd pontosan azt fogja tenni, mint amit Medgyessy tett, de nem is ez a lényeg. A dolgokat nem Gordon miniszterelnök fogja intézni, mint ahogy most sem Viktor vezénylőtábornok intézi és az átkos múltban sem János főtitkár intézte, hanem a csapat. A sok száz, több ezer, talán néhány tízezer emberből álló garnitúra, aminek ők csak a védjegyei, az arcai. A csapat meg olyan, amilyen. Amilyenek mi vagyunk, amilyet eltűrünk, amilyet igénylünk. Amit ők ott fent hozzátesznek a dolgokhoz, az csak hab a tortán. Ha most kormányváltás lenne csak Viktor cezaromán sallangjaitól szabadulnánk meg. Ezeket ízlés szerint tekinthetjük komikusnak, abszurdnak, undorítónak, magasztosnak, csak egynek nem: lényegesnek.
Mert reményeink szerint mit is csinál majd az új csapat? Nem fogják tiporni a jogállamiság és a demokrácia alapértékeit, nem kötik gúzsba a sajtószabadságot, nem rombolják le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Nagyon helyes! És miután mindezt nem tették, akkor mi lesz? Elárulom: ami eddig. Lényegében.
Hogy majd a Gordon nem hagyja elszállni a hiányt és az adósságot? Lehet, hogy minden erejét latba vetve ideig-óráig ellen tud tartani, de ez nem menekvés lesz, csak halasztás. A magyar államadósság a kiegyezés óta (tehát amióta lehet) növekszik, egyik krízist a másik után okozva kormányoktól és államformáktól függetlenül. Hogy nem korlátozza majd a sajtót? A honi sajtónak nem a korlátaival, hanem a minőségével van a baj (azért is lehet gond nélkül korlátozni). Hogy az össznépi felelőtlenség nagyobb dicsőségére nem támogatja a jómódúakat árfolyamgátas hitel visszafizetéssel? Ezt mi egyszer már ’89-ben is eljátszottuk a lakáshitelekkel. Soroljam még? A korrupció nem a Közgéppel kezdődött a Kárpátok ölén, tessék már elolvasni Jókait, Mikszáthot meg Móriczot (hogy a spontán privatizációról már szót se ejtsünk). Kopereczky Izrael Izsák semmivel sem volt alkalmasabb főispánnak, mint Dobi István vagy Schmitt Pál államfőnek.
Mi ezt a játékot így játsszuk. Elfogadhatjuk magunkat, mondván, hogy nekünk ez így jó, és akkor legalább a megkeseredettség döbbenetes mértéke csökkenhet, aztán majd lesz valami. Esetleg szembenézhetünk azzal, hogy mi bizony egy olyan csapat vagyunk, amelyik a közös ügyeit sokszor hülyén, ellenszenvesen és kártékonyan intézi, ami keserves szembenézés lesz, de talán elkezdődhet vele valami változás, vagy nem, de amíg ez kiderül addig is garantáltan rosszul fogjuk magunkat érezni. De ez a bolyongás ebben a szegényesen berendezett virtuális világban, ez csak arra jó, hogy elterelje a figyelmünket a lényegről, elfedje és így növelje a bajt (ha baj van), ráadásul már unalmas is. Akkor már inkább keressünk valami kardozós-dugósat. Mondjuk a Trónok harcát.