A tegnapi szlovákiai választásokon ismét nem jutott be az ottani parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja. Mint ahogy a Slota féle (SNS) sem. Kínálkozik a kínos párhuzam: a szélsőségek maradtak hoppon, de ne legyünk igazságtalanok, ez félremagyarázat. A két fiaskó okai egészen különbözők lehetnek, sőt valószínűsíthetően azok is.
A Slota-féle csapat kudarcát most talán hagyjuk is, koncentráljunk az MKP ismételt pofáresésére és próbáljunk meg valamilyen árnyaltabb magyarázatok elképzelni!
Például azt, hogy a felvidéki magyarok egy jelentős része megértette, miről szól az állam, és miről a nemzet. Ez első arról, hogy a munkaidőben produkált hozzáadott érték mekkora részét fizetem be adóba, kinek, hogyan és mire. A második pedig arról, hogy munka után, hazafelé menet, mit dúdolok magamban (éjjel, mikor bársony nesz inog, és szellőzködő lágy melegben tapsikolnak a jázminok). És ha a hatalom nem hallgatja le az én dudorászásomat, nem gyűjti azt kartotékba (miközben nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg), és úgy általában a társadalom békén hagy ilyen irányú tevékenységeim közepette, akkor a szavazófülkében a tollat fogó kezemet irányító erők közül nem a népnemzeti lesz a legmeghatározóbb. A zászlólengetésen túl valami mást is kell virítania annak, aki a támogatásomra pályázik. És lehet, hogy az MKP abban a másban maradt alul. Esetleg, pont azért, mert a fene nagy zászlólengetés miatt másra már nem is maradt energiája.
És látá a felvidéki polgár, hogy az ő zászlólengetőinek barátai erős hatalomhoz jutottak ott, ahol az ő nemzettestvérei képzik a többséget, és csináltak ők ott sajátos államot, ami nem jó. Mert lássuk be, egy picit távolabbról nézve – ahonnan az összhatást nem fedi el a pofánkba nyomott rögvaló – bizony szánalmas egy ország lehetünk! És gondolhatja a felvidéki polgár, hogy az jó, hogy egy nemzethez tartozik velünk, de az is jó, hogy külön államhoz!
Intermezzo:Ettől ő még mélyen megélheti a magyarságát! Hogy egy példával támasszam alá: Egy San Francisco-i kínai is mélyen megélheti a kínaiságát, de ettől még nem szeretne a jelenlegi Kína polgára lenni. Köszöni, jó neki San Francisco-ban. És mi, ugye, megértjük őt.
Szóval, Piszkos Fred barátsága nem jó ómen a népszerűség alakulására nézve. Különösen annak nem, akinek Piszkos Fred nagyon a barátja! És itt értünk el egy másik lehetséges magyarázathoz.
A felvidéki – és a romániai – magyaroknak van pártjuk. Megcsinálták, összehozták, szavaztak rá, bejuttatták a parlamentbe, időnként még a kormányba is. Az övék. Biztosan nem tökéletes képződmény, számos, akár súlyos, hibája és fogyatékossága lehet, de akkor is az övék. És lehet, hogy nem szeretik, ha jön valaki kívülálló – nem csak a FIDESZ, hanem úgy általában -, akinek alapvetően ehhez semmi köze, és beledumál, hogy merre, hány lépés. Főleg, ha nagyon beledumál! És ha akad egy csapat – legyen bár mégoly nemes szándékoktól is vezérelve -, aki a nevet, a pártot hajlandó a Nagy Testvér irányítása alá rendelni, akkor ők a támogatásukkal megkeresnek egy másik nevet és pártot. Egy olyat, amellyel szemben bizonyára számos jogos és súlyos kifogással lehet élni, de akkor is az övék!
Hogy ismét egy példával illusztráljam ezt a második lehetőséget; tegyük fel, hogy a szomszédommal nagyban egyetértünk a gyermeknevelésről vallott elvek tekintetében. Mégsem szeretném, ha a átjárna hozzánk a szomszéd in concreto belepofázni, hogy mit szabad a pulyámnak és mit nem. Valószínűleg elküldeném a francba haza, hogy a saját nyikhaj kölyke ügyében intézkedjen.
És erősen elhidegülne a viszonyunk.
Pedig akár jóban is lehettünk volna!
