Következzék itt néhány rendhagyó gondolat köztársaságunk első elnökének, Göncz Árpádnak 90. születésnapja alkalmából. A gondolatok többsége bizony tiszteletlen lesz. Sőt! Nem is lesz sok közük az ünnepelthez.
A félreértések elkerülése végett előre kell bocsátanom: a magam részéről nagy tisztelője vagyok Árpi bácsinak.
Szerencsénk van nekünk ezekkel az Árpádokkal!
Nem is az számít, amit tett (vagy éppen nem tett), hanem, ahogy. A stílus maga az ember! Státusférfiak esetében bátran kimondhatjuk – amit a blog mottójában szerénységem nem győz hangsúlyozni: a stílus maga a rendszer!
Intermezzo: Azoknak, akik ezt nevetséges túlzásnak vélik, hirdetve fennen: csak az eredmény számít, egy példával érzékeltetném, tévedésük nagyságát. Veszélyes csatába lehet küldeni a katonákat Vorosilov marsall módszerével, mikor is a rohamozókat komisszárok követték töltött gépfegyverrel és a meghátrálókat irgalmatlanul lelőtték, és Lee tábornok módszerével is, aki ezekkel a szavakkal fordult a tisztjeihez a halálos attak előtt: - Uraim, keljünk át a folyón a fák közé!
Van azért különbség!
Az eredményközpontúak bizonyára felvetik, hogy Vorosilov győztes, Lee viszont vesztes volt. Ez igaz, csakhogy, Vorosilov a Szovjetunióban volt győztes, Lee viszont az USA-ban vesztes.
Melyiket választanád, Nyájas Olvasó?
Véletlen lenne?
Mondjuk ki azonban azt is bátran, az a tisztelet és nosztalgia amely sokunkban felhorgad Göncz Árpád neve hallatán, csak részben az ő érdeme. Ebből a szempontból a Történelem nagyon a kezére játszott. ( A mi legnagyobb bánatunkra és kárunkra! ) Mert a honi közélet Gyurcsány-Orbán-mélyföldjéről felpillantva az egykori Antall-Göncz párviadal a gigászok csatájának tűnik. Hősök, félistenek mérkőzésének! Akkor elgondolni sem tudtuk volna – bármelyik oldal bírta is a szimpátiánkat -,hogy ilyen áhítattal fogunk visszatekinteni az Istenek Alkonyára.
Gondoljunk csak bele; Antall József volt az a miniszterelnök, aki nem engedte a kormányába Torgyán Józsefet! Az államfő szerepében Schmitt Pál; no nem, ez hagymázas rémálmainkban sem merült föl. Úgy gondoltuk, ezekbe a mélységekbe már a mérőón sem süllyed. Próbáljuk meg elképzelni, hogy két olyan férfiú ví a közélet pástján, aki a maga emberségéből is valaki! Nem csak az minősíti, hogy pártszékházak sötét lépcsőfordulóján hogyan ért szót a Puch Lacival vagy a Simicska Lalival! Nehéz, tudom, de higgyük el, hogy nem csak a legendák ködében létezik ez az ország. Nem van, de volt!
Árpi bának pedig megadatott az idő, hogy legendává váljék. A legendás idők szereplője idővel legenda lesz, ez már csak így van. Mivel pedig a mostani államfő csak árnyéka az elődnek - ennek folyományaként az államfői szék is főleg csak árnyékszék - az előd Nagy Előddé válik
Ezzel együtt magam is úgy vélem, szerencsénk volt, hogy egy évtizedig Göncz Árpád volt az államfőnk.
A hanyatlást mi sem érzékelteti jobban, mint ez a születésnapi ünneplés.
A jóizlés, a stílus, az elegancia minimumával megáldott országban egy kétszeres exállamfő 90. születésnapi buliját a Parlament kupolatermében tarják, ahol regnáló méltóságaink hajtanak fejet és átadnak valami egészen übermagas kitüntetést az ünnepeltnek. (Mondjuk, regnáló méltóságaink sorában Plagi bácsi a szánalmas bohózat irányába hajlította volna el az ünnepség összképét, de egy a jóízlés, a stílus, az elegancia minimumával megáldott országban Schmitt Pál nem lehetne regnáló méltóság.) És visszaemlékezések, köszöntések, interjúk és életmű-bemutatások vannak a köztévében. Stb.
De ha már ez mind nincs, akkor muszáj mindjárt a hatalomból éppen kiszorultak ízléstelenségét is demonstrálni?
Mert lehet magvas gondolatokkal és tiszteletadással teli laudációkat publikálni a sajtóban (mint tette ezt TGM), lehet méltóságteljes nyilvános főhajtást szervezni; de ilyen szánalmas sündörgést a kerítés mellett, ilyet nem lehet.
És miért van az, hogy közéleti szereplő e honban soha nem veszi észre, hogy vannak helyek és alkalmak, ahol neki nem kell ott lenni. Vannak pillanatok, amikor az egyetlen elfogadható magatartás a diszkrét távolmaradás.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központ Bizottságának egykori tagja ne tolakodjon be az '56-os elítélt születésnapi bulijára! Tegyen közzé új pártja egy nyilatkozatot, amelyben méltatja, hogy az ünnepelt milyen elévülhetetlen érdemeket szerzett annak a demokráciának a meghonosításában. amely demokráciát immár ők is oly fontosnak éreznek.
Immár.
Mert úgy van az rendjén, hogy senkit ne zaklassanak, a közügyektől el ne tilthassanak, ha bíró tisztességes eljárásban el nem ítélte.
Mert tudom én, hogy a komcsizás, az utódpártozás csak aljas néphülyítés, amit mindközönségesen úgy lehet összefoglalni: - Figyeld az előző tolvajt, hagy lopjak én nyugodtan!
De nem kell mindenhol megjelenni, csak mert nem visz el bennünket a rendőr!
Gyurcsány Ferenc Göncz Árpád születésnapján pontosan olyan gusztusos jelenség, mint Pozsgai Imre és Szűrös Mátyás Orbán Viktor évértékelőjén.
Aztán ez a szánalmas danászás! Haggyá má a rózsáddal békén! Akarjá má valami más lenni! Hát nem unjátok még? Ennél még az is ötletesebb lenne, ha a Gyűrűk Ura filmzenéjéből játszanak be részleteket! Sőt, mélyértelműségben is felvenné a versenyt ezzel a kis pol-beat örökzölddel.
Egyáltalán, ez nem az ünnepelt stílusa! Ő az előző generáció tagja, nem annak, amelyik nagynak nevezi önmagát. (Az egyébként sokat elárul egy generáció intellektuális és morális színvonaláról, hogy enenmagát nevezi nagynak) Nem a Táncdalfesztiválok idején pelyhedzett a bajsza. Neki nem a lemezét zúzták be, nem a fővárosi koncertezéstől tiltották el, hanem halálra ítélték! Húsz évvel korábban. Más kor, más viszonyok, más jelképek.
El tudjuk képzelni, ahogy öngyújtót lóbálva csápol az első sorban az Illés koncerten és belebőgi a puha diktatúra nagy magyar éjszakájába: Ha én rózsa volnék?
Ugyan, kérem, egy kis jóizlés!
Bródy Jánosnak meg igazán szólhatna valamelyik jóakarója, hogy kezd kínossá válni a közéleti pengetése. Kár egy ilyen szép életművet porig alázni. Ezek csak kihasználnak, Jancsi, aztán ha sokat vagy velük, lehúznak a saját szintjükre. Egyébként is lassan el kellene gondolkodnod, hogy mi lenne, ha én uncsi volnék?
