A paleolit táplálkozás körüli hirtelen fellángoló érdeklődés (fogalmazzunk decensen) által keltett média-hullámverést nekem sem sikerült elkerülnöm. Őszintén be kell vallanom, eme legújabb divathullám hazai prófétájának, Szendi Gábornak, vonatkozó művét nem olvastam, még csak halovány késztetést sem éreztem arra, hogy ilyet tegyek. Volt már szerencsém a jeles szerző dolgozatához és nem vágyom az élmény megismétlésére. Nem kívánnék én az ő általa képviselt tudományos nézetek helyességéről nyilatkozni, nincs is nekem markáns álláspont ezekről, de az elővezetés stílusa taszít. Szerzőnket vagy irgalmatlan löttyös indulatok fűtik, vagy nagyon celeb akar lenni. A tudományos ismeretterjesztés szempontjából egyik sem szerencsés. Nem ismer olyat, hogy "vagy", meg "és", esetleg "is". Az ő világában nincsenek különböző lehetséges nézőpontok, értékelési szempontok, bizonytalanságok, ellentmondások, joggal vitatható, mégis fontos eredmények, kételyek etc. Fekete-fehér világ ez, igenekkel és nemekkel, jókkal és rosszakkal. Tapasztalatom szerint pedig, a világ többnyire piszkosul nem ilyen, de ez a megközelítés legalább jó kártékony. (Kár pedig érte, mert ha elcsitulnak dühödt késztetései, kiderül, hogy nincs is rossz humora, még önirónia is bujkál benne!) Mindazonáltal, másodkézből számos információ jutott el hozzám a táplálkozástudomány eme forradalmi újdonságáról, néhány hete például egy dugóban ülve egy teljes órányi rádióműsort volt szerencsém(?) végighallgatni a témáról, amelyben még a jeles szerző és honi próféta is hosszan nyilatkozott.
Intermezzo: Á propos: forradalmi újdonág. Egy Jared Diamond nevű úr 1992-ben kiadott A harmadik csimpánz című – széles közönségnek szánt, igen híres és népszerű ismeretterjesztő - művében egy egész fejezetet szentel ennek a kérdéskörnek. A könyv 2002 óta magyarul is kapható, annyira tehát a dolog nem is új. Mondjuk, mint egy paleolit ebéd utáni lerágott csont.
Szóval, ahhoz éppen eleget hallottam, hogy a múlt vasárnapi ebéd után tudatosuljon bennem, micsoda önpusztítást hajtottam végre. Bableves volt. Tejföllel! (Az ember az egyetlen állat, amelyik üzemszerűen fogyasztja egy másik faj emlőmirigyének váladékát, és nagyon rosszul teszi azt! Mondhatni: paleolit-idegen, kártékony tempó.) Utána palacsinta. Túrós és lekváros! Hús csak nyomokban, egy kis füstölt csülök a levesbe, épp csak az íze kedvéért.
Nagyon neolit volt, egészségtelen, de ha nem lenne, nekem speciel hiányozna. Tudom: kicsi maradok és buta és beteges. Nem baj! Megéri!
Intermezzo: A misszionárius a kannibálokat próbálja lebeszélni az emberevésről. Miután fölsorolja az égi tiltásokat és a várható büntetési tételeket, gasztronómiai szempontból is leszólja az inkriminált táplálékot. Ennél a résznél a törzsfő intőn felemeli kezét és megakasztja a derék pátert. – Atyám, mondd, hogy bűn, mondd, hogy elkárhozunk miatta, de azt nem mondd, hogy nem finom!
Trendi paleolit-fan ilyen ebédet nem vesz magához. Csakhogy, megfigyelésem szerint, a táplálkozástudatos élcsapat nem is olyan régen még vegetariánus volt - sőt bio! –; volt idő, mikor messzire elkerülte a sót, a fehér gyilkost; más korokban nem evett tengeri halat a nehézfém tartalma miatt, hogy rögtön utána kártékonynak ítélje messzi tájak gyümölcseit stb.(hja, öreg vagyok, sokat láttam, miközben megettem egészségtelen kenyerem javát) Mindebből következik, hogy az élcsapathoz csak amnéziások csatlakozhatnak, akik képesek röpke idő alatt feledni az imént még feltétel nélkül elfogadott és egy megszállott hittérítő lelkesedésével propagált örök igazságot, ha jő az új, a még örökebb (ez a tulajdonság a politikai élcsapatokban sem hátrány!). Mivel pedig jómagam nem rendelkezem az irányítható amnézia felettébb kellemetes képességével, a következő alternatíva kínálkozott: vagy lemondok még a reményéről is, hogy a fent említett elit soraiba léphetek, vagy megtanulok fotoszintetizálni. Polgártársak, sújtson megvetésetek: az előbbit választottam!
Mindezeken az ebédet szorosan követő Foma-1 alatt volt időm eltöprengni. Az egészségtelen vasárnapi ebéd és a Forma-1 ugyanis szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint az ártatlanságodban sejtenéd, nyájas olvasó.
Pro primo: Aki a táplálkozástudatosság terén kihívásokkal kénytelen szembenézni, az környezettudatossági szempontból is csak egy véglény lehet (vö: aki hazudik, az lop is). Ronda, szőrös talpával hagy maga után nagy, büdös ökológiai lábnyomot. Csak egy ilyen neolit autóbuzi képes egy büdös, zajos autóversenyt érdeklődéssel követni.
Pro secundo: Lássuk be, a Forma-1-et egyetlen dolog emeli ki a világ számos más, meglehetősen gyér televíziós megjelenéssel bíró, motorsportja közül: a zseniális időzítése. Mert kevés unalmasabb műsort lehet elképzelni annak közvetítésénél, hogy húsz autó hatvanszor körbemegy egy pályán, ahol még szembejövő forgalom sincs. És még utánuk sem lőnek! Valahol, egy csigacsapat vándorlásainak torokszorító izgalmait bemutató természetfilm mellett lenne a helye. Lenne, ha nem vasárnap délután kettőkor kezdődne a futam, így biztosítva a túlzón bőséges ebédtől elnehezült családfő mintegy másfél órányi zavartalan nyugalmát. („Ne zavard apádat, Forma-1-et néz!” „Nem igaz, hogy egy rohadt futamot se tudok nyugodtan megnézni!”) Különös jelentősége volt ennek a másfél órának időszámításunk mosogatógép előtti szakaszában. Talán nem véletlen, hogy a Forma-1 és a női egyenjogúság diadalmenetének kezdete nagyjából egybeesett. Az előretörő feminizmustól presszionált férfiak könnyelmű ígéreteket tettek mindenféle házimunkák elvégzésére (inclusive: vasárnapi ebéd utáni mosogatás ), amit aztán el kellett sunnyogni valahogy. Nomármost, egy rutinos háziasszony nem várta ki a mosogatással a futam végét. Tudta, hogy ha a szennyes edénnyel teli konyhára egyszer rácsukják az ajtót, az az ajtó legközelebb a vacsora előtt lesz, általa, kinyitva, mikor is más választása nem lesz, mint, hogy elmosogasson. És azt is tudta: most örömmel, este körömmel! Odaszáradt maradékot kapirgálni nem egy leányálom. Hozzálátott hát inkább mindjárt ebéd után, úgysem állta az idege azt az ocsmány zümmögést a szobában. Mondhatjuk tehát, hogy a Forma-1 a benzinüzemű mosogatógép. Nem egy tökéletes konstrukció, mert csak a férfiakat mentesíti a mosogatás terhe alól, de azért ügyes! Apu pedig, a kötelező délutáni aktivitás rémétől megszabadulva, ebédnél irtózatos mennyiségű egészségtelen táplálékot vett magához, majd a harmadik kör táján elbólintott, hogy csak a befutó környékén nyíljon rá szeme a világra, mikor is kiballagva a konyhába elújságolja ,hogy már megint nyert a Schumi (nagyon tud a fickó!). Hogy aztán a vasárnapi pihenéstől felvillanyozva hétfőn a munkahelyén kitalálja a villanyos mosogatógépet az ő asszonykájának.
Leszögezhetjük tehát: ha még mindíg kőbaltával kergetnénk a mamutokat, nem lenne autóverseny. Ki gondolta volna, hová vezet a palacsinta!
