Ez nem lesz egy aktuális bejegyzés. A film sem egy újdonság – szolgáljon a fővárosi filmforgalmazás dicséretére, hogy még mindig műsoron van – sőt, annak is jó pár hete már, hogy én láttam.
Ennyi késlekedés (ugyan mihez képest?) után csapjunk hát a lecsóba! A Bibliotheque Pascal nem rossz film. Sajnos, nem is jó.
Most rövid tartalmi összefoglalónak kellene következni, de nem fog. Utálok filmet mesélni és attól is kiráz a hideg, ha nekem mesélnek. Olyan érzés fog el, mintha valaki lelkes igyekezettel megpróbálná elfütyülni a Trisztán és Izoldát.
Ha a mesét be kellene sorolni valahová – és persze, hogy kellene -, akkor leginkább a mágikus realizmus jelezővel illetném. A mi valóságunkban gyökerezik, de egy másikban szökken szárba. Nem nagyon másik az a másik, ismerős, hasonló, de mégis történnek benne csodák. Csodák, a vetítőtermen kívüli világ szabályai szerint. A saját szabályai szerint úgy van az rendjén, ahogy van. Mint Macondoban. Egy ilyen darab lehet nagyszerű, lenyűgöző, de ahhoz be kell hogy rántson abba a mágikus másik világba. Értékelnem kell az értékeit, elfogadnom a törvényeit, megértenem a logikáját. Nem az eszemmel, de valahol a lelkemmel igen. Éreznem kell, hogy az igazat látom, ha nem is a valódit. Meg kell, hogy történjen velem, a nézővel, egy csoda, hogy a vásznon látható csoda nekem már ne legyen az. Ez a „hát persze” élmény, amiért érdemes jegyet venni. Számomra az a legmeggyőzőbb jele annak, hogy a csoda velem megtörtént, ha a film végén nem akarok kérdezni. Tudnék, de nem akarok. Tudnék, hiszen a történet a mi hétköznapi logikánk szerint nincs kész, nincs befejezve, nincs tisztességesen elmesélve, nem tudjuk „ki a gyilkos”, de a másik logika, a film logikája, szerint igen! Abban a világban kerek. És én a néző része voltam annak a világnak, tehát nincs kérdés.
Nos, a Bibliotheque Pascalról kifelé jövet bizony szerettem volna kérdezni. Hogy akkor miért is …? Persze, nem tettem, mert értelmetlen lett volna - a többi nézőtől különösen -, hiszen, ami hiányzott, az szavakkal nem adható hozzá az élményhez. Annak benne kellett volna lenni a filmben, de nem volt. Egy egészen kicsi hiányzott.
Mindent összevetve, nem unatkoztam. Jól megcsinált film ez. Kicsit talán túlságosan is az. Mintha az alkotók feláldozták volna az eredetiséget a profizmus oltárán. Mintha nem merték volna megkockáztatni, hogy egy meg nem értett csoda miatt kétségbe vonjuk a hozzáértésüket. Nagyon meg akartak felelni. Eminens az alkotás, de nem nyűgöz le.
Nem volt elvesztegetett idő az a másfél óra, amit rászántam, de aki kihagyta az nem élete filmélményét szalasztotta el. Viszont, az alkotókra érdemes lesz odafigyelni. Mert tényleg csak egy kicsi hiányzott!
Szerintem.
