A cím betűhív másolata a Ludas Matyi (A fiatalok kedvéért: A pártállam hivatalos vicclapja volt. Ez valami olyasmi, mint amikor O.V. dakota viccet mesél a FIDESZ kongresszusán. Garantált, hogy minden poén ül!) egyik, 1953-ban (figyeljük az évszámot!!!) megjelent írásának (szerző:Andor Leon). A címben szereplő Leó nem egy személy, még csak nem is egy oroszlán. Igazából LEO.
A történet nagyjából annyi: a Vállalat vezérkara hozzálát, hogy a felsőbb utasításoknak megfelelően megindítsa a döntő harcot a "hivatali vízfej ellen". Hosszas vívódás és kölcsönös zsarolások után rádöbbennek, hogy rosszul fogták meg a dolgot. "Nem lehet így ötletszerűen kiragadni egyes személyeket. Tervszerűen és intézményesen kell nekifogni a létszámellenőrzésnek." És megalakul a Létszámellenőrző Osztály (nem valami nagy létszámú osztály persze), a LEO, hogy tervszerűen és intézményesen vegye fel a harcot a hivatali vízfejjel. Majd.
Mondom, az írás 1953-ban született. Az, hogy akkor ezen viccelődni lehetett, azt jelentette, hogy a központ valóban felvette azt a bizonyos harcot és engedélyezte az ő vicceseinek, hogy pozitív, humoros kritikájukkal segítsék pártunk és kormányunk stratégiai terveinek megvalósulását.
A harc eredménye ismert.
Jó húsz esztendővel a fentiek után ragadt meg gyermeki elmémben az "adminisztratív létszámstop” kifejezés. Akkor persze fogalmam sem volt mi ez az ismeretlen varázsszó, amit a hatalmas felnőttek ismételgetnek. Jóval később mesélték a szüleim, hogy milyen varázslat bűvszava is volt. Szintén ebből a korból származik a mostanában másodvirágzását élő „bértömeg-gazdálkodás”. Bizony, a fent leírt harc folyt tovább. Mit folyt, fokozódott!
A harc eredménye ismert.
A további példák végtelen felsorolásának csak a türelmem és a tudatlanságom szab határt. Hiszen a szinekúra (semmi v. alig valami munkával járó, de jól jövedelmező állás, hivatal - Idegen szavak és kifejezések szótára) latin szó. Valószínűleg már Tarquinius Superbus is próbálkozott a bértömeg-gazdálkodással, csak ő még summa benefitus-nak hívta.
A hatalom kimondja a varázsigéket, suhint a pálcájával, az Ügyintéző pedig magasról tesz rá és szaporodik. Parkinson óta tudjuk: a magára hagyott Hivatal növekszik. Növekszik, amíg él. Ez néki a természetes állapota. Az objektív valóság kérlelhetetlen törvénye mondja ezt ki, letiporva minden politikai voluntarizmust. A Hivatalt nem lehet csökkenteni, csak elpusztítani.
Mindez természetesen az iránymutató 29 pont bürokrácia ellenes részei kapcsán jutott eszembe. Vagy még inkább a lassan terjedező ellentmondó hírek kapcsán. A vezér keze még a levegőben, ujja még a követendő útra mutat, szeme még a vágyott célon csügg, mikor már meg is születnek az első döntések, hogy mégsem. "Nem lehet így ötletszerűen." Most, per pillanat, momentán, a megtisztítási lázban, a soha nem látott feladatok előtt, átmenetileg még nem. Illetve, csak kiskapuval, Sok kicsivel. És sok kicsi sokra megy!
A hatalom nem tudja csökkenteni a bürokráciát.
Komoly késztetése van, hogy hangoztasson ilyen szólamokat, hisz ez oly népszerű. Még akkor is népszerű, ha a társadalomnak már a többsége bürokrata (ez a vég előtti utolsó stádium). Hiszen mindenki tudja: A Fölösleges Vízfej a többiekből áll. Rám szükség van!
Ideig-óráig talán lesz az erőlködésnek valami látszatja (főleg csak az), de hosszú távon nem megy. A Jó Királynak sem megy! Ilyen a világ.
Hiszen az apparátus a politikus teste, keze, szája, szeme, füle, agya ... és igen, még az is. A politikus csak az akarat ebben a lényben. Kiszolgáltatott. Csak az apparátuson keresztül képes cselekedni, csak arról tud, amiről az apparátus értesíti. Jószerével csak velük érintkezik (+ lakossági fórum, amit az apparátus szervez neki). És állandóan érzi az ő apparátus-testének kínzó bajait, vágyait. Ki tud ennek a szüntelen emésztő vágynak ellenállni?
"Mennyivel jobban menne a végrehajtás, ha többen lennénk!"
"Mennyivel több lenne az információ, ha több lenne a pénz!"
"Mennyivel színvonalasabb lenne a munka, ha meg tudnám rendesen fizetni mindazokat, akik még hiányoznak!"
"Hát akkor fizesd meg! Első az ország üdve! Az ország üdve pedig az, amit én kigondoltam! A cél szentesíti az eszközt! Most, kivételesen!"
"Na, még most az egyszer!"
"Eh, persze, ahogy a múltkor is!"
"Ne fárassz a részletekkel, eredményt akarok!"
Létezik persze megoldás. A totális lemondás. Számos dolgokat nem ellenőrizni, számosakba nem belebeszélni, hagyni a derék polgárt, intézze a dolgát, ahogy neki tetszik, szervezkedjen, öntevékenykedjen, vigye az ő munkájának megérdemelt hasznát és a balhét is irgalmatlanul, ha úgy alakul. Megszüntetni a Hivatal okát és még azzal a lendülettel őt magát is. Szélnek ereszteni, irodáját ledönteni, helyét sóval felhinteni. Ha ezekből egy is elmarad, újranő. Az ilyesmi azonban csak különleges csillagállásnál történik meg. Mert teljességgel idegen a politikától. Mintha enhúsával etetné a racionalizmus vérebét!
Mi lesz a jutalmazandókkal?
Honnan tölti a pártkasszát?
Az a sok gyönyörű, cím, íróasztal, titkárnő, óriásplakát! Ennyi fontosság!
Egyszóval, a legédesebb hatalomból kellene beérni kisebb adaggal. Én nem sok példát tudnék mondani a történelemből, amikor ez vér, veríték és könnyek nélkül megtörtént. Sőt, olyat sem , amikor véresen, verítékesen és könnyesen történt meg. Mondhatni: a történelem a Hivatal növekedésének története.
