Megnyugtató - sőt, felemelő! - érzés, hogy a szűkülő önkormányzati erőforrások ( Ne menjünk most bele, hogy ki tehet a szűkülésről. Tudjukki! De, a szűkülést hamarost a szűkölés váltja fel! A szűkítők szűköltetése! Hah!) ellenére a kisközösségi mecenatúra nem hagy alább. Egyik kisvárosunk önkormányzati sajtótermékében találtam az alábbi gyöngyszemet, mely méltó az országos hírnévre. Büszkeséggel tölt el, hogy a magam szerény eszközeivel hozzájárulhatok ehhez. Ingyenes sajtótermékről van szó, tehát kétségtelen: nem a valószínűsíthető piaci siker piszkos anyagi vonzatai motiválták a kiadót, hanem a jóízlés. (Most legyek demagóg és kérődzek azon, hogy ingyenebéd még a lírikusoknak sincs? Hogy egy ingyenes önkormányzati lapot a közösség minden tagjának adójából finanszíroznak? Hát nem! Félre, szűkkeblűség ördöge! )
Íme tehát a lírai corpus:

Egy boldogabb jövőért!

Ez a választás legyen a Tiétek!
Magyarok! Kik e Hazát féltitek!
Olyan emberre szavazzatok!
Akitől egy szebb jövőt vártok.

Hisz a Magyar Nép jobb létet érdemel!
A jobblét Mindenkit felemel.
De a vezető is legyen nemes,
Erre gondolni, Nekik éremes.
Csak olyan Emberek vezessenek,
Kik a vezetéshez jól értenek.

Országért, népért, harcolnak, küzdenek.
Az élre ilyen Vezetőt kívánnak az emberek.
Kinek szíve magyar és nemes!
A modora is legyen kellemes.

Akikben bízik a magyar nép zöme!
S a vezetésből lenne öröme!
Ki feláldozza életét, ha kell,
Nekünk magyaroknak ilyen vezető kell.

Legyen ez az év az öröm ünnepe,
Ne legyen szegény soha senki se.
A szemek örömtől ragyogjanak!
A magyar szívek megnyugodjanak.

A Magyar ne legyen ellensége magyarnak!
Az igazságért csendben harcoljanak.
A Pártok is ébredjenek fel,
Legyenek egymáshoz igazságérzettel.

Aki itt él azmindenki magyar,
És ha mindenki egyet is akar,
Felvirágzik az ország, nem lesz nyomor,
Nem korog öresen a magyar nyomor.

Jobb létet érdemelmár a magyar,
És ha mindenki egyet is akar!
Országunk lesz egy kis Kánaán,
A csodaszép Kárpátok tájékán.

A mű önmagáért beszél, ezért épp csak egy röpke elemzéssel világítanék rá főbb erényeire (a teljesség igénye nélkül). Jól láthatóan, a honi líra gazdag közéleti vonala él itt tovább, azon belül is a választási csasztuska méltatlanul elhanyagolt műfajának gyöngyszemével állunk szembe. Petőfi és Ady szellem kísért (forog) a sorok között. A szerző (neve tudott, de nem tenném közzé, a jelenséget értékeljük, ahogyan a cseppben ott a tenger, mintegy) igazi költő, nem rontja el a rím kedvéért a verset, akárcsak Pipacs, a fenegyerek. Nem egy formaművész, a poeta doctus jelző is túlzás lenne, de Shakespaere-nél is megbotlik néha az a fránya jambus. Esetünkben ugyan hangsúlyos verseléssel van dolgunk - legalábbis, a ráutaló jelek inkább ezt valószínűsítik -, de íly nemes tárgyról ejtve szót, ugyan kinek nem bicsaklik meg a hangsúlya?
Külön is szót érdemel a kis- és nagybetűk formabontó (poetica licencia) használata, mely újabb jelentések mélyrétegével gazdagítja a művet. "A Magyar ne legyen ellensége magyarnak!" Nyilván itt két entitásról (Magyar és magyar) van szó, melyek megbékélése halaszthatatlan, már csak az igazságért folytatott csendes harc érdekében is.

Folytathatnánk, de minek. Zárásképpen csak azon töprengenék el - így, a megénekelt választás előtt, midőn oly hangos az erős hatalmat vágyók fohásza -, hogy az nem úgy van a hatalommal, hogy jön a vezér az ő kiválóságával és kézrátétellel orvosolja a nemzet golyváját. Még csak nem is úgy, hogy jön a vezér és az ő méltó alvezérei, hogy bársonyszék üresen ne maradjon.
Jőni fognak az ő költőik is.