Gondolatébresztő véleménybe futottam bele a korrektor blgon. Azt mondja a nagytudású (ez most nem gúnyolódás!) szerző a közelmúltban kelt bejegyzésében:
"Az más kérdés, hogy a felső állású magánhangzók (i, u, ü) hosszúságával teljesen hiába bajmolódik a magyar ortográfia, az í-t, ú-t, ű-t nyugodtan ki lehetne hányni a hóra."

Hát, hirtelenkedni azért nem kellene!

( Intermezzo: Írástudatlan (alfabéta) lévén, már a "felső állású" kifejezésről sajátos asszociációim támadtak. Mert magas állásúról már hallottam, de az a főosztályvezető. Felső fekvésű is van, az újonc katona, akinek csak felső ágy jutott a körletben. "Felsőágyas kopasz" formában is élt a nép ajakán. Persze, ez a sorozott katonaság idejéből származó terminus technikus; lehet, hogy ma - a szerződéses hadsereg korában - már túlhaladottnak tekinthető. Sőt, lehet, hogy ifjabb polgártársaim számára már a sorozás kifejezés jelentése is a távoli, ködös múlt homályába vész. Hegyezzétek hát szemeteket ifjabb polgártársaim, elmesélem mi is volt az.
A sorozás olyan, mint a verbunk, csak kihagyják belőle a zenét, a táncot és a bort. A modern ipari társadalom terméke, mint a zacskós leves: olcsó, célszerű és hiányzik belőle minden jó. )

No de, félre a tréfát, álljon hát itt a felső állású rövid és hosszú magánhangzók nagyobb dicsőségére ez a kis betű etűd.

Így irtok én. Így írtok ti.

A strandon könnyen lősz seggbe. A strandon könnyen lösz megy a sebbe.
(Bizony mondom néktek, feleim: nem mindegy, hogy hol áll az a vessző!)

Ő körbe járt az udvaron, míg az állatorvos könyékig járt az ökörben.

Hirtelen lett hírtelen az újság.

Kúpot kapott a kuplerájban.

A győzelmi hírig tartotta hirig.

Nem kurta legény kurjantotta világgá, hogy elkúrta.

Az űrhajós ürge az űrbe üríti szemetét.

Azt is tudjuk ám, hogy a közös lónak melyik testrésze túros és melyik túrós!

És végül egy ijesztő külföldi példa: Az angolok nem használják az "í" ("hosszú í") betűt. Vannak is bajban!
Hogy is írja az angol, hogy egynél több ír nemzetiségű emberről van szó? Irak?
Bezzeg mi magyarok, rögtön tudjuk, hogy a helyes forma: Írsz!

A figyelmes olvasónak bizonnyal szemet szúrt, hogy a fenti példákban nem csak a nevesített felső állású (i,u,ű) párok szerepelnek, van mondás az ö,ő duóval is. Nem véletlen! Sőt, szerepelhetne az o,ó pár is! Velük is gond van.

Mert már kora ifjúságomban megtanultam, hogy melyek azok a magánhangzó-párok, amelyek tagjai anyanyelvünkben önálló értékkel bírnak.

Íme a példa, népköltészetünk gyöngyszeme, mely a bélgáz-eresztés elnevezéseit szedi csokorba, a szavakban használt magánhangzók szerint.

Alfarhang.
Hátvágánygáz.
Segglehelet.
Végbélszél.
Fing.
Popószóló. (esetleg: tomporcókmók)
Böndőgőz.
Ülgyűrűfütty.
Lukszusz.

A fenti példa nem valami szobatudósi bölcsészkedés. Színtiszta empíriába ütöttük orrunkat, ujjunk alatt érezhetjük az édes anyanyelv ütőerének lüktetését.

Bizony, csak az a,á,e,é hangokkal van külön szó. A többi esetben a hosszú és rövid alak közötti különbség kétségtelenül kevésbé markáns (nem sérti a nyelv fülét ha keverjük őket), de egyenlőségjelet azért nem tennék közéjük.