Csakúgy, mint az egyéneknél, a nemzetek életében is el-eljő a számvetés pillanat. A pont, ahol egy percre megállnunk, és fejünket kiemelve a mindennapi kavargásból végigtekintünk a megtett úton, eltöprengünk azon, hogy mivé váltunk, helyünkről és szerepünkről a világban, továbbá messze jövendővel komolyan vetünk öszve jelenkort.
Mikor elolvastam a hírt, hogy vádat emelnek egy 15 éves fiú ellen, aki enkezével gyártott igazolással próbálta fedezni egynapos iskolakerülését, megértettem, hogy ilyen ponthoz érkeztünk most el.
A gyermekvédelmi szolgálat munkatársa és a rendőrség bűnmegelőzésre szakosodott előadója – az utóbbi kicsit megkésve, hisz a bűncselekmény már megesett – alkotta szemfüles rendvédelmi egység csapott le a normaszegőre egy bevásárlóközpontban. Számon kérték rajta, hogy mit keres az élvezetek templomában a legnagyobb dologidőben, mire a rafinált kis gengszter betegségére hivatkozott. Korábban keljen azonban az, aki rendünk éber őreinek eszén túl akar járni. Bűnüldözésünk könnyűlovassága forró nyomon vágtatva derített fény az igazságra. Hiába bánta bűnét osztályfőnöke előtt az iskolájába hurcolt briganti – ez különösen felemelő jelenet lehetett, a méltóság eme megható ünnepén mind a gyermekvédelem, mind a pedagógia közreműködő jelese átérezhette, milyen az, mikor egyszerre érkezik meg a szakmai és az emberi csúcsra – a megtorlás gépezetét már nem lehetett megállítani. A rendőrség közokirat-hamisítás gyanújával az ügyészséghez fordult.
Húú, bazmeg!!!
Ez nem egy abszurd komédia jelenete, amin a néző már nem is nagyon nevet, mert semmi köze a valósághoz. Ez a honi rögvaló.
História est magistra vitae. A múlt század nyolcvanas éveiben a Szovjetunióban munkanapokon, munkaidőben rendőrségi egységek járták a szórakozóhelyeket és igazoltatták az ott mulatozókat. Aki nem tudta bizonyítani, hogy jogosan vonja ki magát a kommunizmus alapjainak lerakásából, az bizony számolhatott a hatóság fokozott figyelmével, és ezen figyelem alanyának lenni ott és akkor az álmoskönyvek szerint nem volt az élveteg jövő csalhatatlan előjele. Ráfeküdtek tehát rendesen a munkafegyelemre hatóságilag; a kommunizmus mégsem épült fel. Aki emlékszik arra a korra, tudja, hogy a szovjet ipar termékei vagy minden elképzelhető minőséget alulmúltak, vagy minden elképzelhető mértéket meghaladóan voltak veszteségesek. Pedig, hogy igyekezett a rendőrség! Még gabonából sem tudtak maguknak eleget termelni, ott, ahol most ebből jelentős mennyiségű export áll elő. A Szovjetuniót maga alá temette a gazdasági összeomlás, a nyugat úgy nyerte meg a gazdasági versenyt, hogy a egyetlen sörözőben sem tartott a rendőrség táppénz ellenőrzést. Azt a hanyatló anyjukat!
Ha egy 15 éves gyerek ellen vádat emelnek egy fals igazolás miatt, akkor mi jár annak a büdös kölyöknek, aki idegen kerítésen átnyúlva leszed egy marék cseresznyét? Hiszen az lopás! Kisértékű, az igaz, de hát az iskolakerülőnk sem az ország költségvetését hamisította meg. Ha meg cseresznyeszedés közben néhány ág is letörik, az már rongálás. Esetleg még garázdaság is! Az ilyennek még a cellakulcsát is eldobják majd! És aki az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljen aznap egy kőre lépett? Bíróság elé áll vajákolásért?
Értjük mi a célt. A lógós tudatlan marad, ezt elkerülendő rendőr vigye őkelmét az iskolába! Milyen jó is lesz a hangulat ettől az inkriminált oktatási intézményben! Felszabadult, csillogó szemű nebulók fogják szorgosan szívni magukba a tudást. A kis csaló ellen meg emeljünk vádat is, mindjárt tudni fogja a Pitagorasz-tételt! Ha még gályarabságra is ítélhetnénk, rögtön le is doktorálna!
Félre azonban a tréfát! Az biztos, hogy egy dolgot az iskolakerülő is, de még az osztálytársai és a barátai is megtanulnak. Félni. Pedig semmi okuk rá, lám a gyermekvédelem éppen védi a gyermekeket, a rendvédelem a rendet.
Oszoljunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló!