Súlyának megfelelő érdektelenségbe fulladt Gyurcsány Ferenc legutóbbi performansza, melynek során három éjjel virrasztottak az oktatási államtitkárság előtt sátraikban pártjának jelesei, élükön ő maga, így tiltakozva a kormány oktatáspolitikája ellen. Az akció kezdetéről még csak-csak hallottam, de azután már hiába nyomoztam a neten, hogy befejeződött-e, semmi nyomára nem akadtam. – Úristen, lehet, hogy nem hagyták abba! – horgadt föl bennem az aggodalom.
Megvan az ugye vizualice, ahogy a kialvatlanságtól kivörösödött szemmel kornyadoznak hőseink sátraikban, már jurtányi erejük sincs, de nem adják fel?! Hát, ha Rózsát ez sem hatja meg, ha ettől sem veti tűzbe azt a nyomorult oktatáspolitikát, akkor kőből van a szíve annak a nőnek! Esetleg, ha a háttérben a prímás halkan húzná, hogy „Csak egy kislány van a világon”? A lámpák fénykörébe vonva pedig ott állna érzelmektől zilált frizurával Ferenc, és miközben pezsgőspoharát a földhöz csapja, szilajul dobbant. Ha ez is kevés, akkor az a szív már a másé, menjetek szépen aludni!
De ha az államtitkár asszonyt nem is indítja meg ez a romantikus nagyjelenet, szerénységünk agyát annál inkább. Mert, lássuk be, továbbgondolásra érdemes eseménysor egyik láncszemét hagyjuk itt észrevétlenül elsikkadni.
Még érett gyümölcs illatával volt terhes az őszi lég, mikor Ferenc és hős lovagtársai először vertek sátrat a belvárosban. Akkor a választási rendszer ellen éheztek. És még nem jött el a tavaszi napéjegyenlőség sem, már megint kempingeznek. Nos, ennek a Ferencnek nem lehet nagyon jó otthon. A legképtelenebb ürügy is elég, hogy elhúzzon. Mert sátorozni magunk is szeretünk ugyan, no de télvíz idején?! Nincs mit enni, nem lehet aludni, sebaj, ha addig sincs otthon az ember? Nem példátlan ez az ötven körüli – öregecskedő, Franci, öregecskedő - nős férfiaknál, de ilyenkor a megoldás nem az urbánus kemping, hanem a pályamódosítás. Tengerész, utazó ügynök, ismeretlen földek felfedezője – mind-mind több babérral kecsegtető elfoglaltság lenne kedveltünk számára, mint ez a mostani, és akkor ehetne is, alhatna is, mégsem kéne otthon lennie. Erre a célra egyébként egy EU-csúcs is kiválóan alkalmas, de oda mostanában nem nagyon hívják. Átmenetileg. Nos, erre az átmeneti időre kellene valami megfelelőbb foglalkozást találni.
Itt van továbbá elgondolkodásra érdemesen a mostani happening fő attrakciója a virrasztás, avagy álmatlanság (melynek két fő tünetét, az ébrenlétet és a nem alvást, Eddy Rancing írta le először). Nos, e hazában mindannyian tudjuk, hogy ki az, aki nem alszik. Az sem titok, hogy a jobboldali érzelmű választók mily sötét erő evilági megtestesüléseként tekintenek nevezett Ferencre. Minek erre még rá is játszani? Nem kell a demokratikus baloldal váteszének lenni, hogy az ember borítékolja a buli két lehetséges kimenetét. Vagy megalázó érdektelenségbe fullad, vagy olyan magas labdát ad fel az értő ítészeknek, melynek bizton bekövetkező lecsapása aligha öregbíti a virrasztók kedveltségét a mégoly mérsékelt jobbközép érzelmű táborban sem.
További kérdésként merült fel bennem, ettől az akciótól függetlenül is már régebben, hogy miért gondolják számosan, hogy ha önmaguk öncélú sanyargatásával növelik a világban a szenvedés mennyiségét, az bárkinek is jó. Azt még megértem, ha valaki saját maga nemesedését véli elősegíteni az önként vállalt szenvedéssel, de vajon honnan jön az idea, hogy ez a kívülállók számára is idvezítő? Őszintén, kinek segít úrrá lenni nehéz élethelyzetein az a tudat, hogy Gyurcsány Ferenc (Orbán Viktor, bárki) álmos, esetleg éhes? Ha annyira jobbítani akarsz az univerzum állapotán, amice, adjál inkább enni valakinek, aki nem jószántából koplal! Ha nagyon feszít a jószándék, akkor esetleg gondoskodj egy helyről, ahol egy hajléktalan kényelemben hajthatja álomra a fejét! De energiaitalt nyelni téli hajnalon az ébren maradásért … Hát, én nem érzem, hogy ettől különösen jobb lett a világ.
Mindezen kérdések után, még az aggodalom hangja is megszólal bensőnkben. Hiszen Ferenc szükségletei végesek. Ősszel már legyűrte a mardosó éhséget. Télen megvonta magától az álmot, az enyhet adót. Hogyan tovább? Az nem kérdés, hogy lesz mi ellen tiltakoznia, erről a másik showman, a TV-vitás haverja, a Viktor majd gondoskodik- összetartoznak ők, feltételezik egymást, mint a jin és a jang, mint a fény és az árnyék, mint a szar és a bűze -, de legközelebb mit tartasz vissza, Ferenc?! Fel ne robbanj itt nekünk! Még a végén sikálhatunk valamely közintézményünk faláról!
Végül borzadva kérdezzük: hol a méltóság? Elvégre ez az ember hosszú évekig volt az ország miniszterelnöke. Ha önmaga miatt nem, legalább miattunk … Hát a hatalom tényleg ennyire addiktív? Ilyen nehéz lejönni a szerről? Ha valakitől megvonják, az mindenre hajlandó? Mint a rezgő fejű alkoholista, aki bármilyen megaláztatást elvisel a mégoly távoli és bizonytalan nagyfröccs reményében? El tudom képzelni, hogy ez igaz, és sajnálni is tudom a szerencsétlen függőket, de ha ez így van, akkor talán nem a dohányzást kellene szigorúan korlátozni, hanem ennek a szernek a hozzáférhetőségét.
Az utolsó 100 komment: