A finnugor rokonságról, a Nokia-doboz vonatkozásában.
Történetileg, mintegy.

Mint az közismert, az idők hajnalán a finnugorok közösen bóklásztak a nagy keleti sztyeppén. Egyszer csak, a pusztai keresztutak találkozásánál, iránymutató tábla került eléjük, amire rá volt írva: Finnország. Aki olvasni tudott, az arra ment.

A jelen állapotokat tekintve (vö. PISA-jelentés), aligha így nem volt. Intellektuális különbözőségünk a Nokiához való viszonyunkban jelenik meg a legmarkánsabban. A finnek gyártják, mi meg lopott pénzt hordunk a dobozában.
Nem akarnék most belemenni, hogy melyik állapot a jobb és melyik a rosszabb. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Maradjunk annyiban: különböznek. Mint az európai technikus a bennszülött törzsfőtől. Nekik is, mindkettejüknek van csavarhúzójuk. A technikus repülőt szerel vele, a törzsfőnök orrpiercingnek használja. Ők is különböznek.

Kicsi országunk lámpás, szép fejei mostanában nagy, löttyös indulattal vitatják a finnugor rokonságot. Nehogymá', holmi halszagú finnekkel hozzanak hírbe bennünket! A suméroknál alább agy fokkal sem adjuk!
Nos, ha én finn lennék, erősen támogatnám a vonatkozó kutatásokat. Mert, lássuk be, olyan nagy büszkeségre nem ad okot rokonságban lenni velünk.

Mert a finnektől Nokiát kap a világ, tőlünk meg legfeljebb bolhát. Mert a Nokia finn, a bolha meg ugor.
Meg köhög.