Sokan azt hiszik talán, hogy a Hoffmann-team (továbbiakban: mannschaft) nyelvoktatás terén kifejtett tevékenysége az angol nyelvről, vagy úgy általában a nyelvtanítás koncepciójáról szól. Tévedés. Ez a hatalomról szól.
Első körben a hatalomról, mint vélelmezett pótszerről. Már a nyelvoktatási stratégia tavalyi változatában ott volt az árulkodó mondat: "az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni". Nehogy már a kis köcsög azt gondolja, hogy ez ilyen egyszerű! Hogy az idegen nyelv arra való, hogy csak úgy beszéljen rajta, miközben előtte nem is volt nagyon szar nekik! Hogy az csak úgy használható! Hogy az a külvilág megértéséről szól és nem a dolgozatról, a végződések magolásáról valamint – mindenek felett – a szorongásról!
Miért is lenne ez olyan borzasztó? Azért, mert ott vannak a tanárok. Rájuk is gondolni kell. Fizetésük reménytelenül és kilátástalanul alacsony, a többi értelmiségi lenézi őket, társadalmi státuszuk a porban, valamit adni kell nekik. Pénzt nem kapnak, a renoméjuk helyreállítása egyébként is hosszadalmas lenne, de el sem kezdődött, akkor adjunk legalább egy kis hatalmat nekik. Az azért már mégis tűrhetetlen lenne, hogy minden nehézségük tetejébe még olyan diákok közt kelljen lehúzniuk a munkaidőt, akik legalább néhány órán nem frusztráltak, nem szoronganak! Lássuk be, ilyen állapotban mások sikerélményét nézni, az elviselhetetlen lenne.
Kínálkozik a megoldás: adjunk nekik valamilyen eszközt, amivel megcsavargathatják a kis lurkók tökét, amivel törleszthetnek kicsit az őket ért sérelmekért, amivel kiélhetik kicsit a dühüket és keserűségüket. Ahogy a legújabb koncepció eufemisztikusan megfogalmazza: "Nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal". Arról, hogy az angol nyelv valóban olyan kevéssé lenne komplex, szívesen olvasnám egy-két nyelvész véleményét, ahogy nem kevésbé némely pedagógusét a bonyolultság feltétlen előnyeiről, de nem ez a lényeg. Mi, akik átmentünk a honi közoktatás legendásan hatékony nyelvoktatási húsdarálóján, pontosan értjük miről van szó. A német jobban illeszkedik a poroszos rendszerhez, amiben elenyészően kevesen szereznek ugyan használható nyelvtudást, de nem is ez a cél. Lehet táblázatokat magoltatni és számonkérni. El lehet küldeni a serdületlen ifjút az erdőbe az ilyen mondatok fordításával: „Az ön nagymamája látta a szép csatahajót.” „Az ön nagymamája látott egy szép csatahajót.” „Szép csatahajót látott az ön nagymamája.” , és így tovább (und so weiter) Az üzenet egyértelmű: pénz, kilátás nincs, de kaptok valamit, ami segít, hogy a gyerekeknek se legyen jó. És némelyik buta tanár még tiltakozik! Nem érti, hogy neki lesz jó. Jó lesz neki, ha beledöglik is!
Második körben pedig a politikusi gyönyörről van szó. Mert nem elég a hatalmat megszerezni, használni is kell az élvezethez. Amikor valakinek akarata ellenére lenyomnak valamit a torkán, akkor tölti el őket a hatalomgyakorlás mindennél édesebb, ejakularotikus érzése. De ehhez ellenállás kell. Nálunk meg kétharmad van talpnyalókból, ellenzék nincs, a társadalmi és civil kurázsi, méltóság, ellenállás hagyományosan gyönge és oktatási kérdésekbe még az EU és az IMF sem szól bele. Mit tehet szegény Hatalom ilyen helyzetben? Provokálnia kell, hogy harcban győzhessen. El kell vennie valami fontosat. Mert, őszintén, ha például a biológia tananyagból kihagyják a kalászosokat, azért aligha zúdulna fel az istenadta nép. De azt nagyjából minden normális felelősségérzettel megáldott szülő fontosnak tartja, hogy a gyereke tudjon angolul. És minden egészséges realitásérzékkel megáldott szülő tudja, hogy a második nyelv elsajátításának kilátása erősen véleményes. Szüntessük meg tehát az angolt, mint első nyelvet, erre talán még ezek a bambák is felhorgadnak, és akkor végre meg lehet őket erőszakolni. Utánuk meg a világot, a valóságot! Nem számít, hogy az angol a világnyelv. Majd mi megmutatjuk! Nálunk nem!
Értem én, hogy nem az emberek rosszak, hanem a hatalomnak ilyen a természete, ha nem lenne ilyen, senki nem intézné a közügyeket, el kell tehát fogadni a hátrányaival együtt. In concreto azonban egy kicsit aggódom. A választásokig van még másfél év. Ebben az időben mivel fogja az oktatási államtitkárság önmagát kielégíteni? Miután lokális jelleggel detronizáltuk a világnyelvet, mi lesz a következő legyőzendő ellenfél? A gravitációs állandó? A Nemzeti Kerettanterv 2.0-ba bele lesz írva, hogy a nehézségi gyorsulás a Kárpátok ölén nem 9,81, hanem, mondjuk, 8? Nekünk nyolc?
