A fegyelmezetlenség, az az oka minden gondnak!
Ez a pénz dolog egyébként is nagyon bajos. A parttalan liberalizmus mára oda vezetett, hogy mindenkinek – na jó: sokaknak, túl sokaknak – van belőle. Nemhogy odairányítanánk a kijelölteknek, a felkészülteknek, a felelősöknek, hanem hagyjuk, hogy szétterüljön a sok birka között.
Birkákat mondunk, mert nem rosszindulatúak többségükben, csak buták, meg fegyelmezetlenek. Szorosabban kéne őket fogni.
Mert nem elég, hogy van nekik ez a pénzük, de a buta fejükkel még akcióznak is vele. Árura cserélik, meg néha más pénzekre, meg odaadják másoknak, meg elfogadják másoktól, meg beteszik a bankba, meg kiveszik … Ész nélkül!
És akkor még szót sem ejtettünk a mindenfelé pénzügyesekről, bankárokról meg brókerekről. Esetükben a jóindulat feltételezése természetesen szóba sem jöhet. Nemcsak tudatlanok, fegyelmezetlenek és alkalmatlanok, de egyenesen magyarellenes világ-összeesküvők. Az ilyen, az direkt rendetlen!
Évtizedes gazdasági koncepciók bebetonozásával bíbelődni ebben a helyzetben eléggé frusztráló lehet. Mint egy rakás hangyát terelgetni. Az árfolyam meg folyton elszáll a nagy összevisszaságban. Ráadásul mindig a legrosszabbkor. (Na ja. Amikor az árfolyam elszáll, akkor mindig a legrosszabbkor van. Ez nem is összefüggés, ez tautológia.) Pedig mennyi jó ötletünk van! Jóléti rendszerváltástól rezsicsökkentésig, devizahitel engedélyezéstől árfolyamgátig, száz lépéstől kamatcsökkentésig, ÁFA mérsékléstől ÁFA emelésig. De hát, így nehéz!
A helyzet normalizálására két megoldás kínálkozik. Az egyik: oda hatni, hogy minden pénz az arra érdemeseknél landoljon. A fegyelmezetteknél, a megbízhatóaknál, a rendeseknél; szóval, a mieinknél. Voltak és vannak is ezirányba mutató erőfeszítések, és honfiúi büszkeségtől dagadó kebellel vághatjuk a világ szemébe: dicséretes eredménnyel. Jöhetsz tanulni, Európa! Sietünk elhárítani az egyoldalú pártpropaganda gyanújának sanda árnyékát: nem csak a jelenlegi kurzust illeti a dicséret. Kétségtelen, hogy ami a pénzáramok megfelelő irányba történő terelését illeti, a regnáló csapat rászolgál minden elismerésre. Már-már túlzottan megfelelnek az állampolgári elvárásoknak. Ezt azért nem vártuk! De legyünk igazságosak: le voltak itt rakva az alapok 2010-ben rendesen, az előző kurzusok is kiérdemelték az elismerésünket. Ami jár, az jár. (@ Scmitt Pál)
Sajnos, ennek a megoldásnak a legnagyobb igyekezett mellett is megvan a korlátja. Amikor már minden pénz a megfelelőeknél van, akkor ők drámai hirtelenséggel elromlanak. Unmegfelelőek lesznek mintegy. A hatalom elveszti kordában tartásuk legfőbb eszközét: a lenyúlás lehetőségének odaítélését. Nincs már mit lenyúlni. És a fegyelmezetten menetelő gárdából szempillantás alatt lesz a saját feje után össze-vissza rohangáló csürhe. És megint ott vagyunk, ahol a part szakad: szakad is befelé már a Nemzetit Fizetőeszköz (röviden: NemFizet).
Van egy másik megoldás viszont, amelyik tartós eredménnyel kecsegtet. Kezdetben ugyan a túlzott kompromisszumkészség, szinte az elvtelen opportunizmus gyanújába keveri a hatalmat - mikor is az elfogadja, hogy az állampolgárok összességénél (a birkáknál) folyamatosan hagyni kell annyi pénzt, amennyit még érdemes tőlük lenyúlni -, hosszú távon viszont biztosítja a megfelelőek és érdemesek tartós hűségét. Elegendő a birkák pénzügyi akciózását korlátozni. Szigorúan ellenőrzött árukészletből vásárolhatnak, szigorúan ellenőrzött vonatokon utazhatnak; minden más csak a legszigorúbb ellenőrzés mellett.
Láttunk már ilyen modellt működni, és annyira sikeres volt, hogy a fél ország azóta is beléje vágyik vissza; a vidám barakk puha ölébe. Eme derűs építmény fénykorában, ’70-es években például, ha a birka úgy döntött, hogy némi konvertibilis labancpénzt dorbézolna el a Lajtától nyugatra – dönthetett akár háromévente is így, hiszen a legvidámabb, vagy mi a szösz – akkor közvetlenül a Magyar Nemzeti Bankhoz kellett fordulnia kiviteli engedélyért. Elvégre vagy 300 dollárról is szó volt! Nem szarral gurigáztunk! A Magas Hivatal aztán a munkahelyi- és pártvezetők véleményét figyelembe véve döntött a birka érdemességéről. Nem is szerepelt a hírekben a forint árfolyama! Lehet, hogy nem is volt neki ilyen! Pontosabban, több is volt neki, ami majdnem olyan jó, mint ha egy sincs.
Azok voltak ám a szép idők! És – ha hihetünk az ígéreteknek – lesznek is még eljövendő nagyszerű idők! Miért kell nekünk pont a jelenben élnünk?!
