Álszentfazék

A STÍLUS MAGA A RENDSZER
1 fazék leves + 1 csepp trágyalé = 1 fazék trágyalé

Friss topikok

  • Álszentfazék: @mojoking77: Nem kéne ezt!! Ez a szó szerinti értelmezés gonosz csapdája. @ember100 mondása jószá... (2014.08.18. 16:50) Nem rejtély, Rejtő!
  • Igényes: @Knorr: "nem, a vita arról szól, hogy legyen-e demokrácia." Szerintem ne legyen. A demokrácia fel... (2013.09.16. 18:23) Nem érti
  • Álszentfazék: @nandras01: valóban ez a magyar valóság, de nem hiszem, hogy szorosan kötődne ahhoz, amit az "unor... (2013.08.31. 14:51) Nyolcadik utas: a benzinkutas
  • Asidotus: A poszt most vastagon mellélőtt. Fiatalok egy jelentős részénél életvitelszerű a lógás, az iskola,... (2013.07.23. 15:07) Lógni fog!
  • bananarepublica: Milyen trafikmutyi ez kerem, se vendetta, se nehany fustolgo lapura? (2013.05.13. 16:52) Ráég

Vivat academia?

2013.09.30. 18:56 Álszentfazék

Nincs nekem sem kedvem, sem bátorságom, hogy akár pro, akár kontra argumentáljak a felsőoktatási kabinet újdonatúj ötletéről, miszerint nyelvvizsga nélkül is lehetne diplomát szerezni itt-ott. Véleményezik azt éppen elegen, és mindkét oldalnak akadnak megfontolandó érvei. Valóban briliáns fogorvos, statikus avagy urológus lehet valaki akkor is, ha a csak a hazai szakirodalmat követi – tegyük a szívünkre a kezünket, vajon mekkora hányaduk követi akár csak azt is? -, meg a szakirodalom követéséhez nem is kell „beszélni ” idegenül, és legalább nem megy el külföldre a szemét diplomás, miután drága pénzen kiképeztük. Ha meg mégsem elég a muttersprache, akkor majd a piac szelektál és kényszerít.  Másrészt, valóban elszigeteltek és provinciálisak vagyunk, mert nem értünk meg senkit, és különben is, milyen hely az, ahol még az értelmiség sem beszél magától értetődően nyelveket. Harmadrészt, én meg valóban úgy érzem, hogy ez a süketek párbeszéde mindaddig, amíg olyan alapvető kérdésekre nem próbálunk meg válaszolni, hogy vajon mi is az a diploma, mit is állít elő a felsőoktatás így a 21. században.

Még csak azzal a megközelítéssel sem bíbelődnék sokat, hogy ez az ötlet a rezsicsökkentés folytatása, csak még jobb, mert ez rövid távon tényleg nem kerül senkinek egy fillérjébe sem. Néhány ifjú bizonnyal hálás lesz jövő tavasszal, hogy nem kell tovább elviselnie az otthoni baszogatást, a rokonok, a kollégák kínos kérdéseit, a szülőknek meg a szomszédok előtt nem kell pironkodniuk tovább. Aggódni is fognak, nehogy egy kormányváltás után visszacsinálják, és nincs olyan kevés szavazat, ami jól ne jönne.

Lépjünk azonban túl e mai korcsmán – pontosabban vissza – egészen a tegnapiig. Talán emlékeznek rá néhányan, még egy esztendeje sincs, hogy nagyszerű oktatási kabinetünk az első követ dobta a honi nyelvtanítás állóvizébe. Akkoriban azzal a javaslatukkal borzolták a kedélyeket, hogy nem azt a primitív angolt kellene első nyelvként erőltetni a közoktatásban, hanem valami bonyolultabbat, például a németet – és ez már kompromisszumkészségük fényes jele: az igazi a latin lenne! -, mert mekkora előny lesz az elsajátított bonyolultság a második nyelv tanulásakor.

Már akkor éltem a gyanúperrel, hogy a javaslat tangenciális kapcsolatban sincs az oktatással. Nem a nyelvészetről szól, nem is a pedagógiáról, és mint azt a mostani ötlet mutatja – és amit eredetileg is sejteni lehetett – legfőképpen nem a valóságról. Vannak egyetemeink, ahol 25-35-50(!) százalék a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomák aránya. És ezek már az  akár milyet is, de egyetemet végzettek! Mi lehet az arány azoknál, akik el sem jutnak oda? Mert tipikusan nem a több nyelvet beszélők maradnak ki a felsőoktatásból. És akkor mi a közoktatással kapcsolatban a második nyelvről fantáziálunk? Nyilvánvaló, hogy az onnan kikerülő diákok többsége egyetlen nyelvet sem tud a hazai középfokú vizsga szintjén sem. Bátran megkockáztathatjuk, hogy az egy vagy annál kevesebb idegen nyelvet bíró nebulók elsöprő többségben vannak. Talán még kétharmadnál is többen, pedig az is nagyon sok, ugye. Az egynél több nyelvet értékelhető szinten elsajátítók száma oly kicsiny, ők  olyan különleges helyzetűek vagy képességűek, hogy rájuk nem szabunk közoktatást. Ők a kivétel. Hogy egy valóban több nyelven beszélő jobboldali politikust idézzünk: törpe minoritás.

Az új javaslat fényében látszik, hogy a tavalyi ötlet csak egy mese-logika mentén értelmezhető. Viszont az az egyszerű magyarázat, hogy itt szimplán a hatalom megéléséről, bűnös élvezetéről van szó, ma már nem tetszik kielégítőnek számomra. Vágykiélésről van itt szó, ez kétségtelen, és biztosan a hatalomvágy is befigyel, de a meghatározó összetevőt alighanem a lélek mélyebb rétegeiben kell keresnünk. Nem olyan nagyon mélyen azért, keszonbetegséget nem fogunk kapni felmerülés közben, de az első szándékú erőszaknál mindenesetre kicsit bonyolultabb motivációk sejlenek fel.

Rózsa (és csapata) megpróbálja újraélni gyermekkorának boldog pillanatait. Képzeljük el az államtitkár asszonyt copfos iskolásként. Gyanítom, eminens lehetett. Jó tanuló, aki nem rendetlenkedik az órán, mindig kész a leckéje, füzetének külalakja, mint az álom. A visszaálmodott sarkos-elvágólagos rendszer az ilyet jutalmazza. A kis Rózsát szerették, dicsérték, példaként állították tanárai, nevelői – különösen a bölcsészeti szakirány képviselői. Boldog volt. Ezzel az egész tekintélyelvű, központosított, poroszos iskolarendszerrel – benne a nyelvoktatási álmokkal – ezt a boldogságot igyekszik újraélni. (Persze, nem annyira egyetlen személyről van szó, inkább a helyzetbe került csapat - melyet ő reprezentál - lelkivilágáról.)

Intermezzo:  Innen az angol iránti ellenszenv is. Mert kik beszélnek angolul? A hosszúhajúak, a rendetlenek, a fegyelmezetlenek, a tiszteletlenek, akik a rádióból kagylózzák és a lemezborítókról böngészik a szókincsüket és mindenféle komoly nyelvtani alapozás nélkül öntik a világra a – sokszor valóban – nevetséges zagyvaságaikat. Rendes bölcsész ezt undorral nézi! Magasabb szinten majd azt is elmagyarázzák neki, hogy az eszköz méltó a használóihoz - similis simile gaudet. Mert mi ez az angol, kérdezzük megborzongva? Van ebben például vocativus, kérem? Vagy egy eszközhatározó eset, mely a lágy mássalhangzóra végződő nőnemű főneveknél oly érdekfeszítően alakul? Még egy nyomorult der/die/das sincsen, könyörgöm! Hát nyelv az ilyen!

Ismerős ez, mindannyiunknak vannak ilyen késztetéseink, csak sok komolykodó álszent letagadja. Én sem azért nézek időnként régi indiános filmeket, mert lenyűgöznek sokrétű üzeneteikkel, vagy mert nem tudom ki győz a végén. Hanem, mert felidézik az álmodó ifjúság boldog pillanatait. Csakhogy, Rózsánk esetében ez közpénzből történik és nagyban. Mintha én építenék magamnak a költségvetés terhére egy 3000 hektáros vadnyugatot.  Nem biztos, hogy sikerülne. Akkor neki vajon miért? Ez a kérdés benne valószínűleg fel sem merül, biztos vagyok, hogy a legmélyebben meg van győződve: amit csinál az jó és hasznos, sőt, a legjobb és leghasznosabb, és mint ilyen, széles körű támogatást élvez. És ami a döbbenetes: valószínűleg igaza van.

Tapasztalatom és meggyőződésem szerint ugyanis a társadalom többsége helyesli az irányt, amerre az oktatásügy dolgai mennek. Ez egy sikersztori lenne, ha mérhetetlenül alacsony színvonalú, töketlen szervezés nem rontaná az összhatást. A Magyar Szülő azt szereti, ha a gyerek hatévesen iskolába megy, mert akkortól tanköteles, megveszik neki „a” könyvet, és ha jó a tanítónéni, akkor januárban már olvas a gyerek. A rendes ember rendes gyereke. A többi meg a helyére van téve, ahogy kell. Ha meg van az mondva rendesen, hogy mit kell tanítani a gyereknek (lehetőleg pontosan azt, amit a szülőnek is kellett), nincs az az elbizonytalanító összevisszaság meg modernkedés. Meggyőződésem, hogy a többség szerint a pimasz kamasznak a szertár intimitásában lehúzott tanári nyakleves sem az ördögtől való.

De vajon miért? Hisz nem kevesen és nem kevéssé szenvedték meg ezt az iskolát. Láttuk gyerekkorunkban a sok megalázott osztálytársat, a sebeket hordozó felnőtteket, felnőttként pedig a szorongó, rosszkedvű gyereket. Miért akarjuk vajon megismételni a saját gyerekeink rovására?

Olyan lenne ez, mint régen a katonaság? A kötelező sorkatonai szolgálat idején, főleg mikor ez a szolgálat még kicsit hosszabb és keményebb tortúrát jelentett, a bevonulás közeledtével a szülők is és a besorozottak is mindent elkövettek, hogy elkerüljék a honi véderőt. Korrumpáltak, hamisítottak, hazudtak gátlás nélkül, és ha erőfeszítéseiket nem koronázta siker, nagyon el voltak keseredve és nem kevéssé meg is ijedve. Aztán tíz évvel a leszerelés után megkérdezted az érintetteket és mind ott ütötte az asztalt, hogy kell az a katonaság a rendes emberré váláshoz.

Ezt még meg lehet magyarázni a pozitív énkép vágyával. Ha valami rossz és én nem tudtam elkerülni, akkor egy ügyetlen balfék vagyok, egy vesztes. Én meg olyan nem lehetek! Azon nem tudok változtatni visszamenőleg, hogy ott voltam, akkor változtatok a dolog megítélésén. Jó az, kell az!

Az iskolaügyben  azonban ez a magyarázat sem működik. Hiszen az, amit ez a konzervatív (rózsai) modell erőltet, a klasszikus műveltség, irdatlan sebességgel értékelődik le. Nem tartjuk fontosnak, jónak. Mint már voltam bátor kijelenteni, korunk sírfelirata az lesz: Büszkén Bunkó. Már nem is szégyelljük a műveletlenségünket. Nem is próbálunk  holmi sznobizmusból úgy tenni, minta. Sőt, az értelmiségi afféle lesajnáló, negatív jelző lett. Nem olyan durva szitokszó, mint a liberális, de arra tendál. (Nem, nem Tendál írta A pármai kolostort) Az akár nyomokban is műveltséget tartalmazó egyed nem lehet más, mint egy idegesítő lúzer. Az olyan balféken, akinek nem csengenek teljesen ismeretlenül pl. a Diderot, Huygens vagy Vasco da Gama nevek, rendes magyar ember csak nevet. Ha sokat ugrál, a szemüvegét is lenyomja a torkán. Akkor meg miért?

Miért akarjuk, hogy a gyereket megbüntessék, ha nincs kész az olvasónaplója, mikor magunk évszámra nem veszünk könyvet a kezünkbe és ha a kölyökről derülne ki, hogy titokban ilyet csinál csak úgy, nem kényszerből, akkor komolyan aggódni kezdenénk? Miért pofozza végig a gazda a gyerekét az egyetemen is, miközben lépten-nyomon mély megvetéssel nyilatkozik az agronómusokról? Hogy a büszke utódnak már ne mondhassák: savanyú a szőlő? Ez túl nagy áldozatnak tűnik a kisebbségi érzés oltárán.

 

Szólj hozzá!

Címkék: életérzés így látom én

A bejegyzés trackback címe:

http://alszentfazek.blog.hu/api/trackback/id/tr355541823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.