Nézem a tudósítást a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtésről és nincs rá jobb szavam: szánalmas. Már nem is a tartalma miatt. A vizitdíjas népszavazás idején számosan számtalanszor elmondták, hogy mi a baj az „ugye nem akarsz most fizetni” típusú kérdésekkel, és ezeket most újra elő lehetne számlálni, de nem érdemes, ez az akció nem éri meg. Ez csak egy bágyadt, fáradt, ötlettelen újrajátszás. Mint egy nyolcvanéves bonviván haknija a taktaharkányi tornateremben. Maga sem hiszi, hogy érdemes elkezdeni a jajcicát, ő unja a legjobban, de már nem tud új nótát tanulni. Már nem akar tapsot,csak haza szeretne menni a gázsival.
És bármerre nézek a politikai palettán, ugyanezt látom. Ez egy egyszínű paletta. Ernyedtszürke.
Az MSZP az üres tekintetre ereszkedő szemhéj és a befejezhetetlen ásítás politikai szervezetté transzformálva. Az E14 már azzal megrázta a közéletet, hogy hosszú hónapok álmatag szédelgése után válaszolni tudott a „létezem-e egyáltalán” kérdésre. Azóta azon filozofál, hogy leüljön, vagy ne üljön, és mely asztalokhoz tegye ezt, esetleg ne is tegye, nehogy felébressze az ott szundikálókat. Az LMP pozicionálja magát. Mint évek óta, de most már két példányban. Mint egy nagyon rossz Csehov-előadás. Sose tudjuk meg, hogy eljut-e Olga Pétervárra, de legalább nem is érdekel. Gyurcsány előbb sátrat ver és éhezik, aztán sátrat ver és virraszt, mi meg vele, mert nem hagy aludni a gondolat: honnan ez a sziporkázó ötletesség? A Jobbik enerváltan ismételgeti a keletnáci szólamait, hátha akad még valaki, aki meglepődik, hogy ilyet is lehet, de láthatóan enmaguk lepődnének meg a legjobban, ha ez megtörténne.
Kevesek által űzött, zárt sportokban (pl. vizilabda) lehet ilyet látni egy-egy nagy csapat kiöregedtekor. Amíg játszanak, a tehetségük vagy a helyzetük okán nem engednek felnövekedni magukhoz méltó utódokat. Nem adnak nekik teret. Amikor aztán elkopnak, akkor jön a lehangoló nihil. Őket rossz nézni, náluk már csak az utánpótlásukat rosszabb.
A rendszerváltáskor feldobódott egy politikus csapat, amiben voltak egyéniségek. Sőt még a később feltörő második vonalban is. Antall, Boros, Torgyán, Tölgyessy, Kuncze, Demszky, Magyar, Horn, Békesi, Bokros, Kovács László, Orbán, Pokorni, Szájer, Kövér,Fodor … Sok csúnyát lehetett rájuk mondani alappal, de tudtuk a nevüket. Lehet, hogy rosszul kormányoztak, de néha meg tudtak lepni. Aztán ők szép sorban eltűntek, vagy nagyon lepusztultak. Valószínűleg nem a tehetség, hanem a helyzet az oka az utánuk jövők egészen siralmas állapotának, de a tényen ez mit sem változtat.
Ugyan, mondjon már valaki egy második nevet az MSZP-ből! (Ugye nem Szanyival akarod kiröhögtetni magad?) Ki az ő gazdaságpolitikusuk? Az alelnökük? Még nincs két hete, hogy kirobbant a gyalázat a Táncsics-díj körül. Hogy hívják az államtitkárt, aki összehozta? Ki hallott már róla bármit is? Azokon meg, akiknek a nevét a pozíciójukból kifolyólag kénytelenek voltunk megtanulni, kétségbeejtően nagy a kabát. Semjén Zsolt a miniszterelnök-helyettesünk? Mesterházy az ellenzéki vezérünk? Zagyva György Gyula a nácink? Képzeljük el, mikor a Gyurcsány-Orbán vita helyett Szijjártó-Mesterházy párbaj előzi meg a választásokat! Amikor Csurka helyett Vona Gábor élesztgeti a talajgyökeret a rögvalóban! Egy ország vére fog megalvadni!
Van itt ugye ez a dolog a kenyérrel, meg a cirkusszal. Ami az elsőt, a kenyeret illeti, nos, a res publica intézőinek szemünk előtt lezajló kollektív homloklebeny amputációja bizony száraz kis sercli képét vetíti a jövőnek vásznára. Vigasztalgathatjuk magunkat, hogy a jó kormányzás nem a piáron múlik, hogy a világ legunalmasabb csapata is elvezethet a Kánaánba, de titkon magunk is tudjuk, hogy ez hazugság. Nem a természetüktől ilyenek ők. Nagyon is aktívak és kreatívak voltak, ha máshol nem is, de ezen a téren mind. Ha itt így hanyatlanak, mi lehet azokon a pályákon, ahol eddig sem mozogtak otthonosan? (mezőgazdaság, oktatás,egészségügy, közlekedés, soroljam az elmúlt 20 év sikerágazatait?) A polgár lát és sejt … És sejtése pogány! Mint ahogy a kómás beteg tartós szótlansága valószínűsítik, hogy a delikvens pingpongban sem jeleskedik már, úgy gondolunk borzadva bele mi is, hogy mit produkálhatnak ezek a szellemi titánok, mondjuk, a gazdasági szabályozás terén. Ez a kormány szemben ezzel az ellenzékkel … Dermesztő alternatíva. A választásokra is igaz, ami a háborúkra: két szembenálló ostoba tábornok közül az egyik győzni fog; de ez a felismert szükségszerűség nem teszi szabaddá lelkünkben az ujjongás madarait.
Ami pedig a másik dolgot, a cirkuszt illeti, a nagyérdemű itt is joggal zúgolódik. Ez a szánalmas vergődés, a brand kiárusítása, a közéleti Die Hard 5. Ígérik, hogy lesz tovább is, de ez inkább fenyegetésnek tűnik. Lassan oda jutottunk, hogy az a sikeres politikai esemény, ahol a „pártelit” nincs ott. Érzik a szervezők is, hogy velük nem lennének többen, csak sűrűbben.
