Álszentfazék

A STÍLUS MAGA A RENDSZER
1 fazék leves + 1 csepp trágyalé = 1 fazék trágyalé

Friss topikok

  • Álszentfazék: @mojoking77: Nem kéne ezt!! Ez a szó szerinti értelmezés gonosz csapdája. @ember100 mondása jószá... (2014.08.18. 16:50) Nem rejtély, Rejtő!
  • Igényes: @Knorr: "nem, a vita arról szól, hogy legyen-e demokrácia." Szerintem ne legyen. A demokrácia fel... (2013.09.16. 18:23) Nem érti
  • Álszentfazék: @nandras01: valóban ez a magyar valóság, de nem hiszem, hogy szorosan kötődne ahhoz, amit az "unor... (2013.08.31. 14:51) Nyolcadik utas: a benzinkutas
  • Asidotus: A poszt most vastagon mellélőtt. Fiatalok egy jelentős részénél életvitelszerű a lógás, az iskola,... (2013.07.23. 15:07) Lógni fog!
  • bananarepublica: Milyen trafikmutyi ez kerem, se vendetta, se nehany fustolgo lapura? (2013.05.13. 16:52) Ráég

Az írástudók fölöslegessége

2012.09.28. 14:49 Álszentfazék

A Sajtkészítők név alatt publikáló jeles bloggertársunk legutóbbi bejegyzésében a Horthy-szobor összefestékelése ügyében hozott felmentő bírósági ítélet –mely ítéletet azzal indokolt a bíróság, hogy a rongálás erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás – kapcsán fejti ki gondolatait. Lássuk be, van min gondolkodni, Valóban felmerül  a kérdés, hogy valakinek a jogszerűen birtokolt  tulajdonát (Horthy-szobrot állítani nem ütközik jogszabályba) meg lehet-e rongálni valamilyen homályos „erkölcsi tartalom” nevében? És meddig terjed az ilyen íratlan erkölcs felmentő hatálya? És ki jogosult ebben a kérdésben dönteni? Másrészről, azért van a bíró, azért nem mechanikusan alkalmazzuk a jogszabályokat, hogy egy tanult és tapasztalt ember a bonyolult, sokarcú egyedi eseteket bizony a társadalom pillanatnyi erkölcsi állapotának, véleményének figyelembevételével is ítélje meg. Ennek hiányában sűrűn születnének az abszurd és/vagy borzalmas ítéletek. (Nem  mintha így nem születnének, de talán kevesebb és biztosan másféle.)

Sajtkészítő kolléga az egyik lehetséges megközelítést mutatja be jó stílusban, figyelemre méltón. Ehhez képest, a kommentelők pillanatok alatt csapnak át egészen primitív zsidózásba/nácizásba (ne legyünk igazságtalanok, nem mind csapnak át, de ők szép lassan kikopnak az eszmecseréből). Értjük ugye a gondolatmenetet? Horthy – holokauszt – büdös zsidók/rohadt nácik. És erről már van mit mondanunk. Az eredeti témáról nincs, nem is érdekel, mindegy is, hogy mi, egy a lényeg, adja meg a lehetőséget, hogy néhány gondolati bakugrással eljuthassunk a mániánkig, és máris itt a jó alkalom, hogy a világra zúdítsuk lelkünk fortyogó indulatait. Ugyanez a mechanizmus berántja majd az ellenfortyogókat is, és el is érkeztünk a vágyott állapotba: mocskolhatjuk egymást szegyig.

Az eset távolról sem egyedi, akinek már volt szerencséje nagyobb nyilvánosság előtt megnyilvánulni tudja: ez a normális, az elővezetett témára gondolatokkal reagáló közeg a ritka (és ebből következőleg minden bizonnyal abnormális) kivétel. Például, ha egy szövegben egy flekken belül előfordul a „határ”, a „túl” és a „magyar”  szavak bármely ragozott/képzett alakjainak akármelyik permutációja, a hatás garantált. Akkor is, ha  az eredeti forma mondjuk ez: „Jópofasága túl ment minden határon, magyarán tiszteletlen volt”.  Nem sokadik komment fogja tudatni a szerzővel, hogy a határon túli nemzettestvéreinkkel tiszteletlenkedni nem jópofaság, és ezt tudná is, ha rendes magyar ember lenne, de láthatóan nem az.  És innen már nincs megállás.

Mindezek után érdemes elgondolkozni bármely ismeretanyag, összefüggés, vélemény nyilvánosságra hozatalának értelméről. A közeg, a hallgatóság hívószavakra reagál az eredeti szöveg szemantikailag kimutatható mondandójától függetlenül. (A mű a befogadás során jön létre, a percepció az  alkotás immanens része, mondanánk, ha bölcsészek lennénk, de nem vagyunk, ezért nem tesszük.) Szóval a mondó mond valamit, ezzel szándékától függetlenül elindít néhány általa előre nem látható gondolatmenetet a befogadókban, amely gondolatmenetek lefutása és eredménye kizárólag a befogadók szellemi szerkezetétől függ, az eredeti mondanivalóhoz a leghalványabb köze sincs, de még azt sem tudjuk előre, hogy hogyan nem lesz hozzá köze.

Ráadásul a mondottakra fennhangon reagálók között brutálisan felülreprezentált egy speciális embercsoport, a „betelefonáló”. Ők sajátos érzelmi és gondolati berendezkedéssel rendelkeznek, látszólagos világnézeti különbözőségük ellenére nagyon hasonlítanak egymásra és nagyon  nem reprezentatívak az egész közösségre nézve. Tehát az eredeti közlés hatásáról kapott visszajelzés torz. Sem megjósolni, sem megmérni nem lehet a valódit. Ráadásul nagyon rövid időn belül már nem az eredeti üzenet, hanem a (torz) reakciók fejtik ki hatásukat a hallgatóságban, aztán erre érkeznek a reakciók … és így tovább, míg a felvert hullámok csillapított rezgése bele nem simul az általános és zavaros vélemény-óceánba. Vagyis, aki nagy tehetséggel, lankadatlan szorgalommal és különleges szerencsével mondja a magáét az esetleg hosszú idő alatt, rendkívül csekély és csak statisztikailag kimutathatóan  mértékben esetleg befolyásolja a hallgatósága fejében ható gondolat-vektorok eredőjét, de sem előre nem lehet tudása a befolyásolás irányáról és mértékéről, sem a folyamat közben nem szerezhet erről érdemi információt. Esetleg a késői utódok deríthetnék ezt ki a múlt alapos és szenvtelen elemzésével, ha ezt nem tenné lehetetlenné az ő saját szellemi szerkezetük, amely a múlt mondandójának befogadásánál pontosan úgy működik, mint a kortárs üzeneteknél.

Hogy akkor mi értelme van pl. a blogolásnak? Értelme semmi, egyszerűen kell. Erről majd talán egyszer később.

A fentiekhez kapcsolódva még két megjegyzés. Sajtkészítők bloggertárs esetében nyugodtan kijelenthetjük, hogy nomen est omen. A zseniális  Brian életének méltán népszerű jelenet éppen arról szól, hogy Jézus mondja a hegyi beszédet, a hallgatóság meg kihall belőle azt, amit, és reagál rá úgy, ahogy, de mindez csak a hallgatóságtól függ, Jézusnak, a szavainak köze nincs hozzá. Felteszem, aki ilyen nick-nevet választ, az jól bírja és meglepetés nélkül tűri azokat a visszajelzéseket, amiket komoly munkával papírra vetett megszenvedett gondolatai kiváltanak. Reméljük így van, mert a változásban bízni nagy dőreség lenne. Ahogy a zseniális P. Howard írta: „Eleinte rossz, de mikor az ember rájön, hogy nem lehet megszokni, beletörődik.”

A másik, hogy a gondolkodás nélküli reakció nem csak a hobbiból olvasókra jellemző. A fent leírt viselkedés annyira alapvetően része az emberi természetnek, hogy a munkánk során sem tehetünk másként. Az írás elején idézett bírói ítéletet például mind a dicsérői, mind a támadói totálisan félreértik, politikai megnyilvánulásként értékelik még a bíró felettesei és kollégái is ( a Kúria elnökhelyettese és az ELTE büntetőjogi tanszékének vezetője). Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az. Elég ha figyelmesen elolvassuk, alkalmazva az általános iskolában felszedett tudásunkat a magyar nyelvű szöveg lejegyzéséről és ennek értelmezéséről. Mert, mit is mondott a bíró? Konkrétan: "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.

Ez nekem azt jelenti, hogy a figyelemfelhívás volt társadalmilag hasznos és erkölcsileg pozitív. Nem az elkövető világnézete, eszmerendszere, politikai beállítottsága. Illetve, lehet, hogy az is, de erről a bíró – nagyon helyesen – nem nyilatkozott. Az viszont, hogy az elkövető  felhívta a figyelmet, hogy itten a közelmúltunk egyik szereplőjét szoborjuk, akinek alakja, szerepe jogos viták kereszttüzében áll; az igen. Az, hogy felhívta a figyelmet, hogy ez még nem egy nagyjából  közmegegyezéssel lezárt értékelésű fejezete történelmünknek. A lovas tengerész nem Mátyás király vagy Szent István, uralmának szemtanúi/elszenvedői/élvezői még köztünk lehetnek, a korszak, a személy, a szobor komoly indulatokat válthat ki.

Ha olvasatom helyes, akkor ez a szegény bíró mindössze annyiban hibázott, hogy feltételezte: felettesei és kartársai gondolkodó emberek, képesek sine ira et stúdió olvasni és értelmezni egy szöveget. Ez a feltételezés bizony súlyos, naivitásról árulkodó hiba volt. Már miért lennének ilyenek? Ha ilyenek lennének, nem lehetnek ott, ahol vannak. Döntéshozó helyzetbe hozni egy gondolkodó embert, súlyos hiba. Az ilyen poszton  szemellenzős, ámde magabiztos butaságra van szükség, minden más hozzáállás tragikus eredményre vezet. A gondolkodók szerepe kimerül annyiban, hogy megpróbálják a majdani döntéshozók szemellenzőit a számukra kívánatos irányba állítani. Ez viszont, mint láttuk, meddő, kiszámíthatatlan eredménnyel járó, értelmetlen kísérlet.

Szólj hozzá!

Címkék: életérzés így látom én summa cum elegseges

A bejegyzés trackback címe:

http://alszentfazek.blog.hu/api/trackback/id/tr354808437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.