Olvasom, hogy a mikrovállalkozásoknak szánt – zömében uniós – források közvetítésének zsíros üzletét jelentős részben „kormánypárti kötődésű” (de szépen van ez mondva! mennyivel jobban hangzik, mint a „csókos”, „hátszeles”, netalán az elcsépelt „haver” jelzők!)  kapcsolatokkal bíró cégek nyerték. (Különösen pikáns, hogy a „kormánypárti kötődésű kapcsolatok” között van Papcsák Ferenc egykori elszámoltató is. Neki legalább lesz rutinja a következő elszámoltatásnál. Az asztal ismerős lesz, csak a másik oldalán fog ülni.)

Megyek szépen visszafelé a hivatkozásokon, el is jutok  a forrásig, amiből megtudom, hogy kik ezek a kötődők, mit is csinálnak majd és mennyiért. Mindössze arról nem találok egy betűt sem, hogy hogyan kerültek oda, ahol vannak. Milyen eljárás végén választódtak ők ki, mint a legjelesebb forrásközvetítők? Ha a végeredmény nem megfelelő, akkor hol a hiba? Ha megsértették az eljárás szabályait, akkor kik és mivel? Ha rossz az eljárás, akkor hol és mennyiben? Hogyan lehetne kijavítani, kivédeni a visszaéléseket? Lehet, hogy ezek a kérdések csak engem érdekelnek?

Jelen állás szerint az is lehet, hogy ül valahol egy félhomályos irodában  a köznek az ő szolgája, előtte a  honi forrásközvetítők  hiteles nyilvántartása és a válogatásnál ő a saját preferenciáit érvényesíti. Esetleg behunyt szemmel bökdös a papíron, így remélve megtalálni a feladatra legalkalmasabbakat. Lehet, hogy tájékozódását elősegítendő a kormánypárti kötődésű forrásközvetítők neve mellett szmájli van, az ellenzéki kötődésűek mellett akasztófa. De az is lehet, hogy egy tökéletesen felkészült, az adott területen fölényesen tájékozott pénzügyi Cato maximálisan lelkiismeretes, a közjót mindenek fölé helyező döntésének eredményét fikázzuk mi szenetek. Nem tudjuk. Még csak a halovány erőlködésnek sincs semmi nyoma, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk. Még csak annyi sincs odaírva, hogy X. Y. minisztériumi halljakend írásban elküldött kérdéseinkre lapzártánkig nem reagált.

Arról meg aztán főleg nincs egy szó sem, hogy – akár a távoli jövőben is – mitől lesz ez a válogatás jobb. A következő érában is marad ugyanez az eljárás és majd az akkori kormány kötődései kapnak koncot? Esetleg a nemzeti megbékélés jegyében újraélesztik a 70/30-as szabályt? Egyikkel sem leszünk beljebb. Esetleg ugyanez a közszolga – pontosan a székében ülő új, hiszen a mostanit ki fogják rúgni, na nem azért mert rosszul döntött, hanem mert kell a széke – fogja ismét érvényesíteni a saját személyes preferenciáit?

A tévedések elkerülése végett, a sajtónak természetesen nem az a dolga, hogy a problémáinkra megoldási javaslatokat dolgozzon ki. Sőt, az sem a dolga, hogy ezeket a problémákat feltárja. Az a dolga, hogy kielégítse a köz érdeklődését. Persze, ha a köz számos tagja sűrűn és erőteljesen adna hangot a fentihez hasonló kérdések iránti olthatatlan kíváncsiságának, akkor – a dolgok természeténél fogva – idővel lenne olyan sajtó, amelyik megpróbálná ezt a kíváncsiságot kielégíteni. Esetleg teret adna a különböző megoldási javaslatok alapos és érdemi bemutatásának, mely bemutatásokat rendkívüli módon szomjúhozná a hozzáértő, dolgozó nép, hogy ezek ismeretében hozza meg az ő felelős döntését, mikor majd arra kerül a sor.

Mindezek hiányában a hozzáértő, dolgozó népnek marad a szomorú végeredmény bús szemlélése, a rinyálás és a vádaskodás. Mert hiába érzi a hozzáértő, dolgozó nép, hogy itt számos sötét és büdös dologok történnek (úgy kormány, mint ellenzéki kötődéssel), ha nevesíteni próbálja, ennyi információ birtokában az csak vádaskodás. Mert ki tudja, lehet, hogy a KÖZGÉP azért nyer minden pályázaton, mert ő a legjobb. Maximálisan a köz érdekében munkálkodik, ezért hívják köz gépnek. Egyébként magán gép lenne. Esetleg az is. Talán. Ennyit tudunk.